A gyermekétkeztetés körülményeinek javítására írt ki pályázatot a kormány

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 22. 11:12

A gyermekétkeztetés körülményeinek és feltételeinek javítását célzó fejlesztések támogatására egymilliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki a kormány az önkormányzatok számára – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

230 millio forintos beruhazas a kispesti kozetkeztetesben

Novák Katalin közölte: az önkormányzatok és társulásaik egyebek mellett óvodáik, bölcsődéik főzőkonyháinak, tálalóinak vagy étkezőinek fejlesztésére kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.

A beruházásokhoz 5-50 százalékos önerő szükséges, az önkormányzat adóerő-képességétől függően. A pályázati elbírálásnál előnyt jelent, ha az önkormányzatok a – szeptembertől – hároméves kortól kötelező óvodáztatás, tehát új gyermekek megjelenése miatt kérnek támogatást, amelynek nincs felső határa.

Az államtitkár egy II. kerületi óvoda tálalókonyhájában tartott sajtótájékoztatóján közölte, a pályázatot az Emmi, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium összefogásával írták ki, és annak utóbbi a koordinátora. Az önkormányzatok pályázatairól a végső döntéseket is a nemzetgazdasági miniszter hozza meg, egy tárcaközi bizottság javaslata alapján, július 15-éig.

Elmondta, hogy a pályázatokat elektronikus és papíralapon is be kell nyújtani; előbbi határideje május 29-e, utóbbié június 1-je, a támogatást pedig 2016. december 31-éig kell felhasználni.

Az államtitkár azt hangoztatta, a pályázattal azt akarja segíteni a kormány, hogy a közétkeztetésben napi szinten részt vevő több mint egymillió gyerek jó minőségű ételeket kapjon, megfelelő mennyiségben és minél jobb körülmények között.

Utalt arra, hogy a megfelelő színvonalú étkezés biztosítása az önkormányzatok felelőssége, ugyanakkor kormányzati feladat megteremteni annak keretfeltételeit, ezért nyújtanak ehhez támogatást.

Emlékeztetett arra is, korábban már rendeletben garantálták, hogy a gyerekek a közétkeztetésben megfelelő minőségű ételeket kapjanak, ősztől pedig kiterjesztik az ingyenes étkezés lehetőségét. Jelezte: szeptembertől a bölcsődés és óvodás korú gyermekek csaknem 90 százaléka étkezhet ingyenesen.

Novák Katalin közölte azt is, hogy országos szinten legfeljebb 25 ezer gyerek jelenhet meg az óvodákban a szeptembertől kötelező óvodáztatás miatt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink