A gyermeket nevelőket segíti az új közétkeztetési rendszer
Nem csupán a nehéz anyagi körülmények között élő családokat, hanem általában a gyermeket nevelőket segíti az ősztől életbe lépő új közétkeztetési rendszer – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna déli híradójában.
Hangsúlyozta: mostantól az, aki gyermeket vállal, már nem csak a családi típusú adózási rendszerre, nem csak a gyesre, a gyedre, a kibővített óvodai férőhelyekre és az ingyenes tankönyvellátásra számíthat, hanem az ingyenes közétkeztetésre is.
Az államtitkár emlékeztetett: szeptember 1-jétől azok a bölcsődés és óvodás gyerekek részesülnek ingyenes közétkeztetésben, akik családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a havi nettó 89 ezer forintot. Ez a gyerekek 90-át érinti majd – fűzte hozzá.
Tájékoztatása szerint intézményi gyermekétkeztetésre idén 58 milliárd forintot fordít a kormányzat. A szociális nyári gyermekétkeztetés támogatása pedig 25 százalékkal, 3 milliárd forintra emelkedett. Az intézményi gyermekétkeztetés könnyítése szeptembertől 3,5 milliárd, 2016-ban 11,4 milliárd forint megtakarítást jelent az érintett családoknak – az óvodás, a bölcsődés szülők majdnem kétharmadának – a jelenlegi helyzethez képest. 2016-tól a gyermekétkeztetésre fordított összeg már 71,7 milliárd forint lesz, ami majdnem 24 százalékos emelkedés a 2015-ös előirányzathoz képest. Ez az összeg tartalmazza a rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatását is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Többségi tulajdont szerezhet az Emmi az eddig a Coca-Cola tulajdonában álló brazíliai tejtermékgyártóban
Az Emmi Group brazil leányvállalata, a Laticínios Porto Alegre többségi…
Tovább olvasom >Az élelmiszer-kiszállító Pro a Pro Spain-be fektet a Metro Spanyolországban
A vendéglátás számára kínált házhoszállítási szolgáltatását az országban bővíteni kívánó…
Tovább olvasom >SIRHA Budapest 2024 A HoReCa szektor legnagyobb hazai ünnepe
Március 5-én nyitja kapuit Közép-Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >