A GVH gyorsjelentést tett közzé a magyar piaci versenyről
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette 2022 első félévének eredményeit összegző Gyorsjelentését a magyar piaci versenyről.

Itt az új gyorsjelentés
A nemzeti versenyhatóság ágazati gyorsvizsgálataival biztosította a koronavírus-járvány alatti reklámok tisztességességét, valamint hozzájárult ahhoz, hogy a verseny jótékony hatásainak köszönhetően közel felére csökkenjen az antigén gyorstesztek hazai kiskereskedelmi ára. Az építőipar területén tavaly megkezdett gyorsvizsgálatok sorozata is folytatódott, amely szintén az áremelkedések mérséklését szolgálja a versenytorzulások felszámolásával. Az elmúlt félév középpontjában az influenszer-marketing gyakorlatai mellett az e-kereskedelem és az adatvagyon összefüggései álltak, amelynek kapcsán a versenyhatóság előremutató javaslatokkal élt a fogyasztói bizalom erősítése, illetve a hazai kkv-k fejlesztése érdekében.
Az összefonódások ellenőrzése kapcsán a hatóság továbbra is a gyors ügyintézést tartotta szem előtt, melynek köszönhetően a GVH hatékonysága Európában továbbra is az élmezőnybe tartozik.
„A kötelezően ellátandó alapfeladataink mellett három olyan képessége is van a nemzeti versenyhatóságunknak, amely után nemzetközi szakmai érdeklődés mutatkozik. Az egyik az Európában is egyedülálló – a magyar Kormánytól kapott – felhatalmazás a gyorsított ágazati vizsgálatok lefolytatására. A másik a környezetvédelem és versenyjog kapcsolatának kutatása, míg a harmadik a fogyasztói jóléti hasznok számszerűsítése, közgazdasági elemzése.”
– értékelte az első félév munkáját Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.
A „Gyorsjelentés a Gazdasági Versenyhivatal 2022. I. félévi tevékenységéről” című kiadvány elérhető a nemzeti versenyhatóság honlapján.
Kapcsolódó cikkeink
A GVH 352 millió forintra bírságolta a One Magyarország Zrt.-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eladja az Allegro szlovéniai és horvátországi vállalatait a német Mutaresnek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH összesen 22 millió forint bírságot szabott ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Negyven településsel bővíti kiszállítási területét a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
