A GVH folytatja konzultáció-sorozatát az élelmiszer-infláció hátterének feltárásához
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tavaly megkezdett konzultáció-sorozatának keretében az Agrárközgazdasági Intézet szakembereivel egyeztetett az élelmiszer-infláció gazdasági hátteréről – közölte a nemzeti versenyhatóság kedden az MTI-vel.

A nemzeti versenyhatóság kiemelten kezeli az élelmiszer-infláció ügyét
A közleményben felidézték: a versenyhivatal tavaly november végén kezdett konzultáció-sorozatba, hogy tájékozódhasson az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól.
A nemzeti versenyhatóság kiemelten kezeli az élelmiszer-infláció ügyét, mivel a társadalom egészét érinti – hangsúlyozta a GVH.
A tájékoztatás szerint a versenyhivatal külön elemzői csoportot hozott létre az áremelkedés versenyjogot érintő okainak feltárása, illetve a piaci problémák vagy torzulások kezelése érdekében. A GVH egyúttal megkezdte az élelmiszer-inflációs környezet nemzetközi monitorozását, illetve az uniós országok versenyhatósági gyakorlatának feldolgozását.
A versenyhatóság emellett már vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében. Ennek feltárása érdekében a tej- és tejtermékek piacán indította el az első gyorsított ágazati vizsgálatot a GVH, vizsgálva az értéklánc minden szereplőjét.
A versenyhivatal a megkezdett hatósági eljárások mellett a konzultáció-sorozat keretében tovább folytatja a hazai piaci viszonyok feltérképezését is, ismételten felhívva az áremelkedésekkel érintett piaci szereplők, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét az egyeztetés lehetőségére – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: A magyar nyelvi modellek fejlesztése nemzeti szuverenitási kérdés
Szakmai egyeztetésen fogadta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >