A görögök és a nagyvilág
A görögök roppant hagyománytisztelő fajta, és gasztronómiai szokásaikat illetően konzervatívok – állítja Dávid Attila, az egyik legjobb helyi görög étterem, a budapesti Taverna Dionysos séfje. Attila joggal tartja éttermüket autentikusnak – egyrészt, mert tudását az anyaországban szerezte és fejleszti 14 éve folyamatosan, másrészt, mert az étlapon kizárólag valódi, nem a „magyar ízléshez alakított” görög fogások szerepelnek.
Szerinte a magyarok, hellászi nyaralásukból visszatérve, szívesen eszik az ott próbált ételeket, de az átlag gurmand is élvezi a görög konyhát, hiszen az ételek sok mai étkezési trendnek is megfelelnek: egészséges alapanyagokból készülnek, és jelentős hányadukat kis adagokban fogyasztják. Ami a görög vendéget a magyartól még mindig megkülönbözteti, az az étkezés stílusa. Míg a magyar egy-egy fogás befejezése után eszi a következőt, a görög éttermi asztalokon az el nem fogyasztott, többnyire könnyű fogások, saláták akár az étkezés végéig ott maradnak. Azaz a vendégek sokáig, kényelmesen úgy esznek, hogy folyamatosan isznak is.
Feltehetően a konzervatív hozzáállásnak köszönhetően, a hellén vendéglátásra a világ gasztronómiájának változása kevés hatással volt, talán a tálalás, díszítés területén változott valamennyit „a” görög étterem.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >