A görögdinnye Északkelet-Afrikából származik egy új kutatás szerint
Görögdinnyefajok és több száz fajta, üvegházban termesztett növény DNS-ét vizsgálva kutatók felfedezték, hogy a görögdinnye legnagyobb valószínűséggel Északkelet-Afrikában vadon élt ősi növényekből származik.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány kijavítja azt a 90 éves tévedést, amely szerint a görögdinnye őshazája Dél-Afrika.
A genetikai kutatás összhangban van azokkal az egyiptomi sírrajzokkal, amelyek azt jelzik, hogy a Nílus völgyében már több mint négyezer éve fogyasztottak görögdinnyét desszertként – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.
A kutatók, köztük a tanulmány vezető szerzője, a St. Louis-i székhelyű Washington Egyetem tiszteletbeli professzora, Susanne S. Renner megállapították, hogy a görögdinnye szudáni fajtája, a kordofán dinnye a honosított görögdinnye legközelebbi rokona.
„A DNS-bizonyítékok alapján azt találtuk, hogy a görögdinnye, ahogy ma ismerjük – édes ízével, gyakran piros húsával – genetikailag a nyugat-afrikai és északkelet-afrikai dinnyefajtákkal áll a legközelebbi rokonságban” – mondta Renner, aki 17 évig a müncheni Lajos Miksa Egyetem professzora és a müncheni botanikus kert és herbárium igazgatója volt.
Laboratóriuma régóta kutatja a dinnyét és az uborkát, az utóbbi tíz évben főként a görögdinnyére és a keserű dinnyére (balzsam körte) összpontosított.
A genetikai információk segíthetnek betegségekre kevésbé hajlamos dinnyefajtákat kifejleszteni – mutatott rá Renner.
„Az egyiptomi sírrajzok győztek meg arról, hogy az egyiptomiak fogyasztottak dinnyét. Különben miért helyezték volna ezeket a nagy gyümölcsöket tálcákra szőlők és más édes gyümölcsök mellé?” – magyarázta.
„A történelem során a dinnyéket, uborkákat és görögdinnyéket számos alkalommal honosították, ezek időrendjét és helyét nehezebb meghatározni, mint ahogyan 10-15 éve gondoltam. Az ősi magokból származó DNS azonban segít ebben” – hangsúlyozta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magas fehérjetartalom, alacsony hasznosulás – új kutatás a fehérjeszeletekről
Az elmúlt években világszerte nőtt a kereslet a funkcionális élelmiszerek…
Tovább olvasom >A kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >