A gél után kullog a kapszula és a mosópor
Az elmúlt időszakban a higiéniára való fokozottabb figyelés miatt nem csupán a tisztítószerekből, hanem a mosószerből is több fogyott. Az állagok versenyében egyértelműen a gél a legnépszerűbb, a ritkább vásárlási alkalmaknak köszönhetően kedveltebbek a nagyobb kiszerelések.
Szerző: Budai Klára
Pásztor Csilla, a Henkel Magyarország Kft. brand managere a Nielsen adataira hivatkozva a mosószerpiacról azt a tájékoztatást adja, hogy a mosószerek forgalma a 2021. január–szeptemberi periódusban –0,4%-os visszaesést mutat a tavalyi év azonos időszakához képest. Úgy látja, hiába tudott a kategória a prémiumizáció által értékben 4%-ot növekedni, a 4,4%-os volumencsökkenés visszatartja a pozitívba forduló fejlődést. A Henkel részesedése a mosószerpiacon szépen növekedett, ami a Persil és a Tomi márkáknak egyaránt köszönhető volt.
– 2020 első negyedévében a vírushelyzet kitörését követő pánikvásárlások rendkívül erős növekedést, és ezáltal magas bázist képeztek. Ezzel az idei év első félévében nehezen vette fel a kategória a versenyt, de a második félévben a piaci adatok alapján sikerült visszaállni az átlagos havi szintekre – jelzi Pásztor Csilla.
A kiskereskedelmi eladási csatornákat vizsgálva kifejti: mind értékben, mind volumenben kizárólag a drogériák tudták növelni idei eladásaikat a mosószerek kategóriájában. A legnagyobb visszaesést a hipermarketek produkálták, de ezzel együtt is a legnagyobb súllyal rendelkező csatorna maradt a mosószerpiacon.
– A kiszerelések tekintetében továbbra is a 40 mosásos árpont termékei a legnépszerűbbek, de egyre inkább megfigyelhető egy fogyasztói elmozdulás a nagyobb kiszerelések irányába – mutat rá a brand manager, akitől azt is megtudjuk, hogy az idei eredmények alapján egyedül a gél formátum tudott értékben növekedést felmutatni, míg a kapszulák és porok egyaránt visszaesést realizáltak. Ebből fakadóan a piac összetételét tekintve a gélek továbbra is a legnépszerűbbek, a második helyen szereplő kapszulák viszont a korábbi évek dinamikus fejlődéséhez képest vesztettek részarányukból.
Nőtt az online vásárlás szerepe
Krubl Yvette, a Procter&Gamble közép-európai vállalati kommunikációs menedzsere arra emlékeztet, hogy ezt az évet is meghatározta a világjárvány.
– Ha ezt a hatást megpróbáljuk kivenni a képletből, akkor nem tapasztaltunk jelentős eltérést, legfeljebb enyhe növekedést. Azt látjuk, hogy a fogyasztók egy része továbbra is home office-ban van, így több időt tölt otthon, ezzel együtt mosással is – jegyzi meg Krubl Yvette.
A Procternél az értékesítési csatornák terén a tavalyi évhez képest nem figyelnek meg számottevő változást.
– A diszkontok előretörése a járvány előttig töretlen volt, jelenleg pedig azt látjuk, hogy a kényelmi boltok – a lakóhelyhez közeli kisboltok, amelyek főleg hazai láncok – szerepe nőtt, általánosan elmondható, hogy a fogyasztók kevesebb időt töltenek bevásárlással, és azt kevés helyre is koncentrálják – avat be a közép-európai vállalati kommunikációs menedzser. Hozzáteszi: a régióban, így Magyarországon is a legnépszerűbb mosószerfajták közé tartozik a folyékony (Ariel gél, folyékony mosószer) verzió, amelynek piaci részaránya még nőtt is az előző időszakhoz képest. Továbbra is népszerűek a választás során a multifunkciós termékek, tehát olyan verziók, amelyekkel nemcsak textileket, hanem egyéb felületeket is lehet tisztítani és fertőtleníteni.
István Katalin, a Herbow International Zrt. marketingvezetője szintén azt érzékeli, hogy az emberek sokkal több időt töltöttek otthonukban a járvány idején, ami jelentősen megnövelte a háztartási szerek iránti igényüket. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy webes értékesítésük folyamatosan növekszik, nagy a kereslet a családi kiszerelések és csomagok iránt.
– Cégünk és a Herbow márka aktív növekedési szakaszban van, a belföldi értékesítés mellett a külföldi piacokon is kiemelkedő sikereket ért el, melynek köszönhetően jelentős növekedést tudhat maga mögött az elmúlt egy évben – mondja István Katalin.
A Herbow mosószerek mind gélállagúak. A marketingvezető szerint manapság erre már sokkal nagyobb az igény, mert a gélállag számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik a mosóporokhoz képest.
Fókuszban a fenntarthatóság
A Procter&Gamble több újdonsággal is készül a következő időszakban. Folytatja az Ariel márkacsalád fenntarthatóságért tett törekvéseinek bemutatását, mely elsőként az Ariel POD környezetvédelmi aspektusait vázolja fel.
– Korábban már részletesen bemutattuk a termék teljes életciklusát, illetve, hogy a fogyasztó a termék használatával hogyan tud felelős fogyasztóként működni. Ez energia-, vízmegtakarítást jelent, csökkentett műanyag felhasználása mellett. Nem állunk meg, és hamarosan mind beltartalomban, mind csomagolásban számíthatnak tőlünk jelentős innovációkra – hangsúlyozza Krubl Yvette.
A vállalat a marketingeszközök teljes repertoárját igénybe veszi.
A Henkel Magyarország Kft. számos új termékkel jelentkezett a hazai piacon Persil és Tomi márkájuk égisze alatt.
– A második negyedévben polcokra került megújult Persil termékek továbbfejlesztett Deep Clean Plus összetétele mélyen behatolva a szálakba még hatékonyabb folteltávolítást tesz lehetővé. Az innováció keretében a fenntarthatóság is kiemelkedő szerepet kapott, mellyel nemcsak az összetétel, de a csomagolás is megújult – jelenti be Pásztor Csilla. – Emellett az idei évben két új variánssal gazdagítottuk Persil DISCS választékunkat: a Sensitive termékkel az érzékeny bőrű, a Levendula variánssal pedig az illatos alternatívákat kutató fogyasztói csoportokat megcélozva. Ezen felül továbbfejlesztettük kapszula portfóliónkat, bevezetve a Persil Power 3 kamrás kapszulákat a piacra, melyek a Persiltől már megszokott tökéletes tisztaságot és hosszan tartó frissességet nyújtanak.
A Tomi márkán belül megújultak a Tomi mosókapszulák, aminek keretében továbbfejlesztett 3 kamrás kapszulák kerültek a boltok polcaira, új illatvariánsokkal gazdagítva a kínálatot, mint az Orchidea Makadámia olaj vagy a Lótusz virág Mandula olaj. Ezen kívül a Tomi Aromaterápia folyékony mosószerek is megújultak, mind összetételben (természetes illóolajokkal), mind csomagolásban, valamint itt is bevezetésre kerül egy új illatvariáns, a Jázmin Jojoba olaj.
A Herbow International Zrt. idén hozta piacra a mosódió-őrleménnyel dúsított új termékét, a Herbow mosószódát, amely egy hatékony, környezetkímélő, alternatív természetes szer a mosáshoz. Szintén 2021-es megjelenéseik a literes kiszerelésű mosóparfümök, illetve 2 új mosóparfümillat, melyek szintén rövid időn belül a fogyasztók kedvenceivé váltak. – A célunk az, hogy minél természetesebb és környezetkímélőbb termékeket hozzunk létre. Jövőbeni fejlesztéseink is ebbe az irányba visznek bennünket tovább. A Herbow mosódiós termékeinkkel pedig szeretnénk új piacokon, új fogyasztói szegmensekben és kategóriákban is teret hódítani – árulja el István Katalin. //
Így mosnak a magyar háztartásokban
Szinte minden magyar háztartásban van mosógép, kétharmaduk ráadásul energiatakarékos modell – egyebek közt ez derül ki az LG Magyarország megrendelésére elvégzett országos, reprezentatív kutatás eredményeiből. Mosógép vásárlása esetén a megkérdezettek háromnegyede figyel az új készülék kedvező energetikai besorolására.
A kutatás eredményei alapján hetente átlagosan 3,3 adag ruhát mosnak ki egy magyar háztartásban. Minél nagyobb a háztartás, annál több adagot mosnak, a legfiatalabbak és a legidősebbek pedig jellemzően az átlagnál kevesebb alkalommal indítják be a mosógépüket.
A magyar háztartások a leggyakrabban a vegyes és az energiatakarékos (eco), a legritkábban a gyapjú/kézi mosás programokat használják, a mosási hőfok tekintetében pedig a 40 fok számít a legkedveltebb beállításnak. Az ennél magasabb hőfokra főként a 30–39 éves, gyereket nevelő felnőttek esküsznek, míg jobbára csak a legfiatalabbak, vagyis a 18–29 éves korosztály fogadja el azt, hogy akár 30 fokon is megfelelő eredményt nyújt a készülékük.
– Nemcsak azzal zöldíthetünk mosási szokásainkon, ha alacsonyabb hőfokot választunk, hanem azzal is, ha nem használunk öblítőszereket. Az öblítők ugyanis egészségügyi és környezetvédelmi szempontból is kockázatosak lehetnek, ráadásul – elnevezésükkel ellentétben – a ruha öblítésében, vagyis a mosószermaradékok eltávolításában nem játszanak szerepet. – tájékoztat Bogáth Zita, az LG háztartási elektronikáért felelős marketingmenedzsere. //
Post-COVID hatás alatt a mosószer
Az idei év első kilenc hónapjában a mosószerpiac értékben és volumenben egyaránt 3-4%-kal csökkent 2020. január–szeptemberéhez képest. Valójában ez a mostani visszaesés csak post-COVID hatás.
Csökkenő mosószerpiac? Ez így, első hallásra eléggé furcsának tűnik, lévén, hogy ez egy nagy, masszív piac, ráadásul az elmúlt években még rendre nőtt is. (Az értékbeli növekedést részben áremelés, részben a drágább kapszulák felé történő eltolódás okozta; a Wash-Load mennyiség növekedését pedig a folyamatos kompaktálások).
A havi szintű adatok egyértelműen mutatják, hogy a 2020 tavaszi COVID-pánik a mosószervásárlást is erősen megnövelte.
A háztartások 2020 márciusában 1/5-del több mosószert vettek, és valójában ez a sztokkolás „hiányzik” az idei volumenből.
Havi szinten eléggé kiegyenlítetten a háztartások 30%-a szokott mosószert venni. Ez a havi penetráció tavaly februárban és márciusban 34%, ill. 36%, majd azóta visszaállt a normál 30%-os szintre.
Figyelemre méltó még a mosószerformák stabilitása. A kapszulás termékek részesedése a teljes mosószer kategóriában 2019-ig dinamikusan nőtt, majd 2020-ban már stagnált, és 2021. január–szeptemberben sem mozdult tovább. Emellett a por és folyékony formák részesedése is változatlan maradt.
//
Milyen is egy fenntartható mosás?
Az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzései több iparágban is szakmai zöld munkát indítottak be, aminek eredménye például a háztartási gépek alkatrészeinek hosszabb távon történő biztosítása vagy az új energiacímkék megjelenése lett. Ebből a folyamatból a háztartás-vegyipar sem marad ki, ezért érdemes röviden átnézni, hogy itt mi a helyzet.
Gyártói oldalról már évek óta több mosással és takarítással kapcsolatos fenntartható önkéntes iparági vállalás van jelen. A mosás és tisztítás folyamata is beilleszthető a körforgásos szemléletbe, ezért jelenleg a fókusz a mosás fenntartható életciklusának kialakításán van.
A korábbi, 2005-ben induló program jelentős csökkentéseket ért el a környezeti kihatásokban, ezért erre alapozva az európai iparág elindította a Charter 2020 kezdeményezést is, ahol a résztvevők nem csak a termékeiket, de az egész céget magát a körforgásos gazdaság elvei szerint alakítják át, annak érdekében, hogy
– az alapanyag-beszerzés bioalapú legyen,
– a cég működése a társadalmi felelősségvállalás jegyében teljen,
– a csomagolások újrahasznosíthatóak legyenek,
– a kiszerelések és a szállítások kialakítása csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást.
Több infó: www.charter2020.eu
Tehetünk még valamit? A felmérések azt mutatják, hogy a mosás ökológiai lábnyoma jelenleg a fogyasztói felhasználásnál csökkenthető a legjobban. Ezért kiemelten fontos, hogy a mosásnál
– megfelelően adagoljunk (Magyarországon is jellemző a túladagolás),
– teljes ruhatöltettel és a lehető legkisebb ajánlott hőmérsékleten mossunk, ezzel csökkentve a víz- és energiafelhasználást,
– az elérhető legnagyobb kiszerelést szerezzük be a csomagolási hulladék csökkentése érdekében.
Több infó: https://cleanright.eu/hu/fenntarthato-hasznalat.html //
A fenti cikk a Trade magazin 2021/12-01. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
Megnyílt a Pritt márka önálló standja
December közepén ünnepélyes keretek között megnyílt a Pritt márka önálló…
Tovább olvasom >Ceres ZRt.: Fenntarthatósági mérföldkő a győri üzem tetején
A fenntarthatóságot és az innovációt tűzte zászlajára a Ceres ZRt.,…
Tovább olvasom >Megtérül a fenntarthatóság
Az EY 2024-es Fenntartható Érték Tanulmánya szerint a fenntarthatósági beruházások…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >