A gazdasági növekedés lassulását jelzi a DIW németországi konjunktúrabarométere
A válság utáni gazdasági növekedés ütemének valószínű lassításával köszöntött be Németországban a koronavírus-járvány második hulláma a berlini DIW gazdaságkutató intézet negyedik negyedévre vonatkozó konjunktúrabarométere alapján.
A Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung e.V. (DIW Berlin) tanulmányának szerdán publikált eredménye szerint a harmadik negyedévi mintegy hat százalékos negyedéves GDP-növekedésre utaló 122,0 pontról a negyedik negyedévre vonatkozóan 105,2 pontra esett vissza a konjunktúrabarométer értéke.
Az első negyedévi érték 87,1 pont volt, ami a második negyedévben rekordalacsony szintre, 43,5 pontra zuhant. Az index 100 pontos értéke „semleges” állapotot jelöl, ami nagyjából 0,3 százalékos negyedéves GDP-növekedésnek felel meg.
A fellendülés „erősen befékeződött” Claus Michelsen, a DIW konjunktúrakutatási vezetője szerint. A gazdasági és közösségi élet újabb korlátozásaira számítva a fogyasztók és a vállalkozások egyaránt óvatos magatartást vettek fel. Ráadásul a vállalatok többsége még a tavaszi zárlat következményeivel küzd és jórészt pénzügyi tartalékait is felélte – fejtette ki. Hozzátette, hogy jelenlegi állás alapján szerinte a gazdasági növekedés folytatódik ugyan az év hátra lévő részében, de korántsem a nyár óta tapasztalt mértékben.
A konjunktúrabarométer romlása annak ellenére is a gazdasági teljesítmény növekedésének várható lassulására utal, hogy a járvány második hullámának következményei még nem érhetőek tetten számos makrogazdasági mutató alakulásában. Mindössze a legutóbb publikált üzleti hangulati felmérések mutatták ki az újabb korlátozások miatti aggodalom erősödését a gazdasági szereplők körében.
A gazdasági aktivitás egyes területeken akár meg is bénulhat ismét, még ha nem is a tavaszihoz mérhető mértékben – figyelmeztet Michelsen. Az elmúlt hetekben például jelentősen megemelkedett az ipari termelés számottevő mértékű visszaesésének a valószínűsége – mutatott rá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Baljós jelek a német gazdaság egén: leépítések a szupermarketláncoknál
A német munkanélküliség ugyan eddig alacsony szinten maradt, de az…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
A jövő hét elején a feltámadó szél enyhe levegőt szállít…
Tovább olvasom >Gyors növekedés előtt áll az online és diszkont élelmiszer-kereskedelem
Az online és diszkont élelmiszer-kereskedelmi csatornák fogják várhatóan a leggyorsabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >