A gazdálkodók mindennapjainak része a fenntarthatóság

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 09. 01. 06:28

A mezőgazdaság szorosan kapcsolódik a természethez, a fenntarthatóság az ágazatban tevékenykedők számára különösen nagy jelentőséggel bír. Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét kérdeztük.

NAK logo

– A mezőgazdaságban miként jelenik meg a fenntarthatóság kérdésköre?

Győrffy Balázs
elnök
NAK

– Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a mezőgazdaságban, illetve az erdészeti területen dolgozók az élő környezettel, az élő környezetben gazdálkodnak, abszolút tudatában vannak a fenntarthatóság fontosságának. Ugyan sok „sötétzöld” szervezet egyenesen odáig megy, hogy az ágazatot teszi felelőssé a klímaváltozásért, ez messze nincs így. Az egész világban probléma a természeti erőforrások degradálódása, és ennek csak kisebb része érinti az agráriumot. Mindamellett, hogy a társadalom minden tagjának figyelnie kell a mindennapokban a fenntarthatóságra, igaz ez a mezőgazdaságra is, ahol minimalizálni kell a környezetterhelést. A kamara pedig elkötelezett a fenntarthatóság aktív, gyakorlati gazdálkodás, működés terén való megvalósításában, tagjainkat számos módon segítjük ebben.

– Kiváló példa volt erre az idei NAK Szántóföldi Napok, ahol fenntarthatósági tanösvényt is kialakítottak.

– Igen, ott is megismertettük a közel húszezer szakmabeli kilátogatót a lehetőségekkel, másfél hektáros „tanösvényen” mutattunk be a szántóföldi növénytermesztéshez kapcsolódóan módszereket, lehetőségeket. Például ilyenek az agrárerdészeti megoldások, a fás legelő, a szelek szárító hatásától óvó mezővédő erdősáv, a köztes művelés, a korszerű gyepgazdálkodás. De a gyakorlatban kivitelezve mutattuk be az uniós Közös Agrárpolitikában (KAP) elvárt vetésszerkezeti lehetőségeket is, iránymutatást adva, hogy a zöld követelmények miként valósíthatók meg. Fókuszáltunk a vízvisszatartásra, a talaj vízháztartásának megőrzésére, a körforgásos gazdálkodás tekintetében pedig a települési csapadék- és tisztított szennyvizek, valamint a meder- és szennyvíziszapok mezőgazdasági hasznosítására. A biológiai sokféleség, az élő környezet változatosságának megőrzésére is felhívtuk a figyelmet. Emellett számos kiadvánnyal is segítjük a gazdálkodókat ezekben a témákban.

– Milyen pénzügyi támogatásokra számíthatnak az agrárium szereplői fenntarthatósági törekvéseik megvalósításához?

– A KAP-források – a kormányzat NAK által is kezdeményezett döntésének köszönhetően – emelt nemzeti társfinanszírozással állnak a jövőben a gazdálkodók rendelkezésére. A 2023–2027-es időszakra minden tagállam kötelessége, hogy ezen források legalább 40%-át fenntarthatósági célokat elősegítő támogatásokra fordítsa. Hazánkban az eddig is jól működő támogatási rendszerek – mint például az AKG, az ÖKO vagy az erdő-környezetvédelem – folytatása mellett lesznek új, illetve újra­gondolt intézkedések is. Ilyen például a nem termelő beruházásoké, amely a korábbinál szélesebb szakmai spektrumú, és a gazdálkodók igényeihez jobban igazodóan teszi lehetővé az élőhelyteremtést, a fenntartási költségekkel is kalkulálva. Valamint lesz új intézkedés az együttműködések tekintetében is, illetve a legtöbb beruházási pályázatban elszámolható lesz az épületenergetikai, épületgépészeti felújítás, technológiai korszerűsítés, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése.

– Mik a terveik a területen a jövőben?

– A fenntartható gazdálkodási módszerek, a precíziós gazdálkodási, agrárdigitalizációs megoldások elterjesztésében vezető szerepet vállalunk, továbbra is képviseljük tagjaink érdekeit minden platformon, valamint tudásbázisként szakmai segítséget is nyújtunk számukra, mintegy hatszáz falugazdászunk országszerte közvetlenül is a gazdálkodók rendelkezésére áll. Aktívan működik a NAK környezeti, vízgazdálkodási és fenntarthatósági osztálya is, sőt a jövőben még hangsúlyosabban fogunk tevékenykedni ezen a területen, ennek érdekében a kamaránál egy új, környezeti fenntarthatóságért felelős alelnöki pozí­ciót is létrehoztunk.

(x)

Kapcsolódó cikkeink