A gazdák és a kormány stratégiai partnerei egymásnak
Meg kell védeni a gazdák érdekeit, mert Brüsszel elárulta a termelőket, mert az unió vezetői nem védték meg az európai agrárpiacokat az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Pápán az agrár-országjárás keretében megrendezett fórumon, kedden.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
Az eseményen a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai agrárium még soha nem volt a szélsőséges zöld ideológiáktól ennyire átitatott, mint most. A Green Deal jelentős plusz terhet jelent a gazdálkodóknak, és Brüsszel a termelők piacait sem védte meg az unióba áramló ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben. A magyar kormány éppen ezért vezette be a behozatali tilalmat – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta, hazánkban történelmi mértékű forrásokkal támogatják az ágazat szereplőit
Az idei esztendőben megkezdődik annak a 2900 milliárd forintnyi forrásnak a felhasználása a magyar vidék, az agrárium és az élelmiszer-előállítás javára, amelynek 600 milliárd forintos uniós lábát a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki 2027-ig. Nagy István szerint mindeközben nem lehet megfeledkezni a likviditást támogató eszközökről sem. Éppen ezért a mezőgazdaság finanszírozási igényeire tekintettel vezették be a magas állami kamattámogatással segített Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukciót. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a mezőgazdaságot és élelmiszeripart ért kihívásokra a fejlesztésekkel és beruházások megvalósításával lehet megfelelő válaszokat adni. A forrásoknak köszönhetően megújulhat a feldolgozóipar, de állattartó telepek, tárolók és szárítók létesítésére is lehet pályázni. Nagy István a termelői együttműködések létrehozására biztatta a jelen lévő gazdálkodókat.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Már közel 30 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban
A kormány idén már tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok…
Tovább olvasom >Harmadára csökkent a hazai nektarin- és őszibaracktermés
Az Europêch’ előrevetítése szerint az Európai Unió négy vezető őszibarack-…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: új lehetőségekkel segíti a kormány a szőlészet-borászati ágazatot
Bővülő lehetőségekkel segíti az Agrárminisztérium (AM) a szőlészet-borászati ágazatot, például…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >