A Futureal bízik abban, hogy felépülhet az Etele City Center

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 12. 16. 12:31

A legtöbb fejlesztőt és kereskedőt hátrányosan érinti a november végén elfogadott plázastop, mely jelenleg még csak körvonalazódó hatásokat generálhat először a kiskereskedelmi piacon, később a gazdaság számos egyéb területén is. A kormány kiskereskedőket támogatni kívánó, vélt fejlesztői hegemóniát feloldó intézkedése még nehezebb helyzetbe hozza az amúgy is mélyrepülésben lévő építőipart és elgondolkodásra készteti a szektor résztvevőit: hogyan tovább?

A cégek számára az egyik megoldás a kivárás lehet, míg a régiós szinten működő vállalatoknak vonzó alternatívát jelenthet a környező országokban, elsősorban a slágernek számító Lengyelországban való fejlesztések elindítása. A plázastop hatásairól, jövőbeni terveikről Karai Pétert az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő, a Futureal kereskedelmi és marketing igazgatóját kérdezte az mfor.hu.

„A Futurealt az Etele City Center kapcsán érinti legfájóbban a plázastop. Már évek óta készítjük elő ezt a beruházásunkat, ősszel az építési engedély kérelmet is benyújtottuk” – mondta el Karai Péter. A parlament döntésének értelmében 2012 és 2014 között nem épülhet 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi egység, csak abban az esetben, ha nemzetgazdasági miniszter felmentést ad a tilalom alól.

“Bár az építési engedélyt még nem kaptuk meg, bízunk benne, hogy a tervezett beruházás szabad jelzést kap, nem csak az önkormányzatnál, de a miniszteri vizsgálaton is. Az Etele tér és környékének fejlesztése a fővárosi fejlesztési koncepció része, mely kiemelt jelentőséggel bír mind a kerület, mind Budapest számára. Ez a sűrűn lakott, igen jó adottságokkal rendelkező terület komoly megújítást igényel, melynek része a kereskedelmi ellátottság javítása is. Az Etele City Center fejlesztése nem csak egy újabb bevásárlóközpontot hozna létre a fővárosban, hanem komoly hozzáadott értéket adna a térség számára. Nem elhanyagolható, hogy ennek finanszírozása magántőkéből történne, hiszen a központ kialakításának feltétele számos közlekedési és egyéb környéket érintő fejlesztés elvégzése is.” – mondta el a kereskedelmi és marketing igazgató.

A cég további kiskereskedelmi fejlesztései közül a Futureal szakembere kiemelte: folyamatosan zajlik a Corvin Gasztro üzleteinek bérbeadása, melynek koncepciója végül annyiban változott, hogy az éttermek és gasztro üzletek mellett olyan szolgáltatók is nyithatnak itt, melyekre a sétányon lakóknak, dolgozóknak volt kifejezett igényük. “A Corvin Sétányon a lakóházak földszintjén összesen 4500 négyzetméternyi kiadható terület van, eddig ennek 25 százalékát adtuk bérbe, további 25-27 kisebb-nagyobb üzlet elérhető még” – vázolta fel Karai.

“Ami az irodafejlesztéseinket illeti, a Váci úton jelenleg is gőzerővel folynak a KPMG új irodaházának előkészületei. A 20 ezer négyzetméteres épület felére előbérleti szerződést kötöttünk a KPMG-vel, a másik felével kapcsolatban pedig jelenleg is folynak a tárgyalások több bérlőjelölttel is” – mondta Karai Péter.

A Futureal értékesítési és marketing igazgatója szerint a jelenlegi folyamatokat elnézve szinte biztosra vehető, hogy az elkövetkező két év a magyar építőipar számára még a korábbiaknál is nehezebb lehet. A jelenlegi makrofolyamatok függvényében várhatóan 2012-ben még az idei gyenge évhez képest is tovább csökken majd az ágazat teljesítménye.

A Futureal stratégiájának része, hogy nemcsak hazánkban, de a régióban, sőt európai szinten is meghatározó fejlesztővé váljon. A régiós fejlesztések első sikeres projektje a tavaly ősszel átadott nagybányai Gold Plaza Bevásárló és Szórakoztató Központ, jövő áprilisban pedig a Nova Park nyit meg, mely a fejlesztő első lengyelországi kereskedelmi beruházása.

A Futureal új partnerségi stratégiájának értelmében két év alatt összesen 100 millió eurót fektetne be a régióban, olyan projekteket keresnek, melyek pénz- vagy szakemberhiány miatt megakadtak, de látnak bennük fantáziát. A partnerségi stratégia eddig kifejezetten sikeresnek mondható, számos hazai és külföldi projekt került a Futureal látóterébe, melyek közül az ígéretesebbek átvilágítás alá kerülnek.

Az eredményességet mutatja az is, hogy idén ősszel, a Nova Park bokrétaünnepségén, Tatár Tibor, a Futureal kereskedelmi divíziójának vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy két további lengyel projekt kapcsán folytatnak előrehaladott tárgyalásokat, melyeknek sorsa még az idén eldőlhet – írja az mfor.hu.

Kapcsolódó cikkeink