A füstmentes jövő mindannyiunk közös érdeke

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 09. 05. 11:57

A dohányzás negatív egészségügyi hatásai széles körben ismertek, és ma már azt is tudjuk, hogy ez a káros szokás számos betegség kialakulásáért felelős. Azt már kevesebben tudják, hogy az égés során a füstben keletkező káros és potenciálisan káros anyagok felelősek főként a dohányzással kapcsolatos megbetegedésekért, és nem elsősorban a nikotin. Mindemellett fontos tudni, hogy a nikotin sem veszélytelen, hiszen erős függőséget okozó anyag, mely egyéb káros hatásai mellett megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást is.

Ezzel a rossz szokással nemcsak saját magunknak, hanem a körülöttünk lévőknek is árthatunk, hiszen a dohányzás a környezetünkre is káros hatással lehet. Az FDA (az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala) megállapította, hogy egyetlen cigaretta füstjében több ezer vegyület található, és ezek között 93 káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Mivel a kifújt, illetve a cigaretta égésekor távozó füst a környezetbe jut, a dohányossal egy légtérben élőkre ugyanúgy hatással lehet.

Éppen ezért a magunk és környezetünk érdekében a legjobb, ha eleve el sem kezdjük a dohányzást, vagy ha már dohányzunk, akkor törekedni kell arra, hogy mihamarabb abbahagyjuk, hiszen kizárólag így szüntethetők meg teljes mértékben a dohányzás ártalmai. Ugyanakkor vannak olyan felnőtt dohányosok, akik az ismert egészségügyi kockázatok ismeretében sem szoknak le. Nekik érdemes tájékozódniuk az ártalomcsökkentés lehetőségeiről. Már léteznek olyan füstmentes alternatívák, melyek égés és füst nélkül biztosítják a nikotinbevitelt. Fontos, hogy ezen alternatívák kizárólag a dohányzásról valamiért le nem szokó felnőttek számára jelenthetnek alternatívát a cigarettázás folytatásával szemben. A dohányzás minden formája káros, így a dohányzás okozta egyéni és környezeti ártalmakat kizárólag a nikotin- és dohánytartalmú termékek teljes mellőzésével szüntethetjük meg, azaz, ha rá sem szokunk, vagy dohányzás esetén leszokunk.

(x)

A cikk társadalmi célú reklám, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Kapcsolódó cikkeink