A fürdőszolgáltatások áfacsökkentését szorgalmazza a fürdőszövetség

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 27. 10:17

A Magyar Fürdőszövetség örül a döntésnek, miszerint a szálláshely szolgáltatók mellett a vendéglátó egységek üzemeltetői is 18 százalékos áfa-kulccsal kalkulálhatnak 2017-ben, de szerintük a fürdőket is jogosan megilletné az alacsonyabb áfa – közölte a szövetség az MTI-vel szerdán.

furdo10

Véleményük szerint az áfacsökkentéssel a turizmus kiemelt szereplői kaptak lehetőséget szolgáltatásaik bővítésére, fejlesztésére.

A szervezet ugyanakkor hangsúlyozza: a magyarországi fürdők és szolgáltatásaik jelentik számtalan településen a fő vonzerőt. A Magyar Fürdőszövetség álláspontja, hogy a fürdőszolgáltatásoknak a mindenkor érvényes szállás- és vendéglátás-szolgáltatás feltételeit és gazdasági környezetét kell elérnie annak érdekében, hogy a szolgáltatók a közös vendégkört azonos szinten tudják kiszolgálni.
Megjegyzik azt is, hogy a fő problémát a szakképzett személyzet hiánya jelenti, amire a SZÉP-kártya felhasználásának változatlan szabályai, és a kedvezőbb áfakörbe-tartozás megoldást jelentene, a fürdőkben végzett gyógyászati tevékenységek OEP térítési díjának 20 százalékos emelésével együtt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink