A fürdők pünkösdi nyitása a reális és biztonságos a fürdőszövetség szerint
A Magyar Fürdőszövetség arra kéri a magyarországi fürdők üzemeltetőit, hogy higgadtan értelmezzék a kijárási korlátozás hétfőn életbe léptetett enyhítését, és várják meg a kormányzati részletszabályokat a létesítmények felelős megnyitásához. A vendégektől is türelmet kérnek, mert két-három hétre is szükség lehet a biztonságos működés előkészítéséhez.
A szervezet hétfői, MTI-nek küldött közleményében kiemeli, hogy a nyitást jogilag és szakmailag is többféleképpen lehet értelmezni. A fürdőszövetség ezért már kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.
Kiemelték, hogy a legtöbb fürdő eleve úgy tervezte a tavaszi felkészülési és karbantartási munkálatait, hogy május végén, pünkösdkor nyit majd újra. A fürdők szinte mindegyike kényszerű üzemszünetet tart, a biztonságos és felelősségteljes működéshez jellemzően két-három hétre is szükség van. Mivel a jelenleg belátható időszakban még nem várható tipikus strandidő, a strandok tömeges nyitásának kérdése még pár napig biztosan nem is lesz aktuális – közölték.
A közleményben arra kérnek minden magyar fürdővendéget, hogy idei nyaralását tervezze Magyarország fürdővárosainak egyikébe, ezzel jelentősen segíthetik a 18 ezer munkahelyet biztosító magyar fürdőszektor talpraállását is.
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >