A francia áruházláncok nem hajlandók veszteséges áron értékesíteni
A legnagyobb francia áruházláncok szerdán bejelentették, hogy nem hajlandók veszteséges áron értékesíteni az üzemanyagot az infláció megfékezése érekében, ahogy azt a kormány javasolja.
„A veszteséges áron történő árusítás tilalma egy nagyon fontos kereskedelmi elv 1963 óta”
– jelentette ki Alexandre Bompard, a Carrefour elnök-vezérigazgatója a nemzetgyűlés kereskedelmi bizottságának meghallgatásán, hozzátéve, hogy „nem szabad kinyitnunk Pandora szelencéjét”.
„A gazdasági realitás az, hogy nem fogunk élni ezzel a lehetőséggel”
– mondta Thierry Cotillard, a Les Mousquetaires csoport (Intermarché, Netto) elnöke az önköltségi ár alatti üzemanyag-értékesítéssel kapcsolatban. „Ha ezt tennék, akkor meg kéne emelnünk a tészta árát, de nem őrültünk meg teljesen” – tette hozzá.
Az E. Leclerc és a Systeme U láncok vezetői is elutasították a javaslatot.
Dominique Schelcher, a Systeme U vezérigazgatója azt mondta, nem tervezi, hogy „veszteséggel indítsanak tömeges akciókat”. A vonakodások ellenére a kormány fenntartja az elképzelést – jelezte szerdán a Sud Radió kereskedelmi rádióban Thomas Cazenave, a költségvetésért felelős miniszter. Ez a lehetőség „nem kötelezettség” – hangsúlyozta a tárcavezető.
„Mi azt akarjuk, hogy azok, akik megtehetik, megtehessék, hogy egy-két akcióval, árplafonnal, és azok számára, akik akarják, veszteséggel értékesítsenek”
– fejtette ki a miniszter.
Patrick Pouyanné, a Total olajipari cég elnök-vezérigazgatója kedden a Quotidien című televíziós műsorban kijelentette, hogy nem kíván a jelenlegi 1,99 eurós literenkénti ár alá menni a csoportjához tartozó töltőállomásokon.
A franciaországi töltőállomások egyharmadát üzemeltető olajcsoport a múlt héten bejelentette, hogy 2024-ig meghosszabbítja a benzin és a gázolaj literenkénti 1,99 eurós árplafonját 3400 töltőállomásán egészen addig, „amíg az árak magasak maradnak”.
Elisabeth Borne miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a kormány szeptember végi ülésén vitatja meg a törvényjavaslatot, amely alapján lehetővé válik önköltségi áron alul forgalmazni az üzemanyagot.
„December 1-től lesz hatályos (az intézkedés), miután a törvénytervezetet (a termelők és a forgalmazók közötti kereskedelmi tárgyalásokról) október elején vitatja meg a nemzetgyűlés”
– mondta hétfőn Bruno Le Maire gazdasági miniszter a France2 közszolgálati televízióban. Hozzátette, hogy az intézkedés hat hónapig lesz érvényben.
A veszteséges áron történő árusítás 1963 óta tilos Franciaországban, és az esetleges ideiglenes engedélyezés miatt sokan attól tartanak, hogy a szupermarketek túlságosan éles versenyt fognak folytatni a kisebb, független benzinkutakkal szemben. Ezt az álláspontot hangoztatja több ellenzéki képviselő is.
Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadja a parlament, a kérdés az lesz, hogy hány töltőállomás fogja alkalmazni azt, miután nehezen elképzelhető, hogy a független töltőállomások veszteségesen adják el a legfőbb forgalmi forrásukat, ellentétben a nagy szupermarketekkel, amelyek az üzemanyag-árusítást arra használják, hogy magukhoz vonzzák a vásárlókat.
Franciaországban a 10-11 ezer töltőállomás mintegy harmadát a TotalEnergies (3400), felét pedig a szupermarketek üzemeltetik, a függetlenek száma mintegy 2500.
Kapcsolódó cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Árstopok és gazdasági intézkedések Közép-Európában: egyre több ország védekezik az infláció ellen
Miközben Magyarországon ismét napirendre került az árstopok bevezetése, Lengyelországban az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >Immár ajándékozni is tudunk a Wolt-applikáción keresztül
Új funkció a Wolton: immár ajándékozni is tudunk az applikáción…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája? Minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk…
Tovább olvasom >