A főváros szimbóluma lehet ismét a vörösbor

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 28. 12:56

Ismét Budapest szimbóluma lehet a vörösbor, ezen belül is a Budai Vörös, amelynek alapbora a kadarka volt. A budai hegyekben a nagy filoxérajárvány után lényegében már nem termesztettek szőlőt, így a hajdan ismert Budai Vörös, amely cuvée volt, szintén eltűnt a piacról.

Most a Kadarka Kör tagjai úgy döntöttek, hogy megpróbálják feltámasztani mind a kadarka szőlő termesztését a budai hegyekben, mind pedig a hajdan szép napokat látott budai vörösbort is. Ennek első lépéseként a Budapesti Városvédő Egyesület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Kadarka Kör október 28-án közös rendezvényen telepített gyökeres kadarkaoltványokat Budán a Jókai-kertben. Ezzel kívánták jelezni az esemény szervezői, hogy a fővárosban a budai hegyekben, ahol az lehetséges, ismét szeretnék meghonosítani a szőlő, azaz a kadarka termelését.

Az ünnepélyes szőlőültetésen részt vett Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára, aki üdvözölve a kezdeményezést arról beszélt, hogy a budai vörösbor nemcsak régen colt legendás hírű, de a kadarka újra Budapest szimbóluma lehet, a fővárosi gasztrokultúra továbbfejlesztésének eszközévé is válhat.

Lenkovics Barnabás – alkotmánybíró – a Kadarka Kör kadarnagya úgy vélekedett, hogy a kadarka nemcsak a magyar történelem része, hanem egy kicsit a magyarság metaforája is. Ezért szeretnék, ha Jókai Mór szőlőskertje – a Jókai-kert – újra életre kelne. Majd ezt a példát követve Óbudától Budafokig, ahol ez még lehetséges, újra művelnék a kialakítandó budai szőlőültetvényeket.

Most a Jókai-kertben 0,2 hektáron kívánják ezt a szőlőfajtát ismét telepíteni. A múlt század közepén még a magyar kékszőlő-termelés mintegy 60 százaléka kadarka volt, jelenleg 5-10 százaléka. A magyar szőlőtermelés mintegy 25 százaléka kékszőlő.

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink