A fogyasztóvédők megkezdik a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 27. 10:35

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi egységei megkezdik június elsején a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket – jelentette be Kiss Anita, az NFH szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

nfh-logo

Elmondta: a nyár végéig tartó országos idegenforgalmi ellenőrzések egyebek közt kiterjednek a szezonális termékekre, a vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és alkalmi rendezvényekre, a taxis szolgáltatásokra.

A részletekről Kiss Anita közölte, hogy a szezonális termékek vizsgálata többek között érinti a gyermekjátékokat, a fürdőruhákat, a napszemüvegeket, a strandlabdákat és a söröket.

Példaként említette a szóvivő, hogy a vendéglátóhelyek ellenőrzésekor vizsgálják az italok pontos mérését, a kiszolgáláshoz használt mérlegek, űrmértékek hitelességét.

Az egyik legfontosabb ellenőrzési szempont az árfeltüntetés lesz, az éttermekben is nézik majd, hogy a bejáratnál feltüntetett árjegyzéket alkalmazzák-e a számla kiállításakor – hangsúlyozta Kiss Anita megemlítve, hogy tavaly mintegy 1800 vendéglátót ellenőriztek nyáron, 30 százalékuknál tártak fel szabálytalanságot.

A taxisokat a drosztokon, illetve próbautazással az utakon is ellenőrizik majd, egyebek közt azt figyelik, hogy a taxaméter által jelzett alapdíj megfelel-e a táblázatban szereplőnek. Múlt évben az idegenforgalmi szezon ellenőrzésekor 144 személytaxi-szolgáltatót ellenőriztek országszerte, ebből 21 esetben állapítottak meg mulasztást – emelte ki Kiss Anita.

Az NFH szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldre utazó magyar fogyasztók panaszukkal a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő európai fogyasztói központhoz fordulhatnak, ahol érdemi segítséget kaphatnak.

Kérdésre válaszolva Kiss Anita elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság nem vizsgálja az Uber taxikat, mert nem vállalkozás és magánszemély közötti viszonyról, hanem magánszemély és magánszemély közötti kapcsolatról van szó. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink