A finn nemzeti sífutó válogatott a Helly Hansennel együtt indul az aranyért
A Helly Hansen bejelentette 4 éves együttműködését a finn nemzeti sífutó válogatottal. 2014. június 1-jétől a norvég sport és utcai ruházati márka hivatalosan szponzorálja a világ egyik legjobb sífutó válogatottját. A felkészülésekhez és a versenyekhez egyaránt biztosítják számukra a megfelelő öltözetet, cipőt és kiegészítőket.
A finn nemzeti sífutó válogatott csak egy a Helly Hansen által támogatott sportolók és professzionális partnerek közül. A márka szponzorálja többek között az amerikai alpesi sícsapatot, a Volvo Ocean Race első, kizárólag nőkből álló csapatát, a Team SCA-t és több mint 80 prémium sícentrumot és vitorlásklubot szerte a világon. Az újonnan létrejött négy évre szóló szerződés a finn nemzeti csapattal szintén része a márka törekvéseinek, hogy az állóképességet fejlesztő sportágakra és a tréningre fókuszáljon.
“Mint a legnagyobb északi gyökerekkel rendelkező sportruházat és outdoor márka, nagyon várjuk, hogy együtt dolgozhassunk egy olyan sportág legjobbjaival, ami emberi és szakmai kihívások elé állít minket” – mondta Erik Burbank, a Helly Hansen márka- és marketing igazgatója. „A versenyek és a felkészülési időszak alatt egyaránt együtt dolgozunk majd a finn nemzeti sífutó válogatottal és igyekszünk meghaladni eddigi korlátainkat mind a stílus, mind pedig a teljesítmény terén. Nagyon izgalmas út lesz ez nekünk”.
”A finn nemzeti sífutó válogatott azért választotta a Helly Hansent, mert a ruhák kialakításában a professzionalitás mindig előnyt élvez. A márka története kombinálva az utánozhatatlan tapasztalattal a nedvesség elvezetésében, az időjárással szembeni védelemben és a stílusban, együtt tökéletes sportruházatot eredményez”- nyilatkozta Mika Kulmala, a Finn Síegyesület képviselője (FSA). „A Helly Hansen verseny és tréning ruhái nagyban hozzájárulnak majd ahhoz, hogy elérjük az idei szezonra kitűzött célokat”.
A Helly Hansen a sífutó csapatot a díjnyertes tréning kollekciójával fogja támogatni. A szárazon tartott bőr nagyon fontos a kellemes testhőmérséklet fenntartásához, bármilyen sporttevékenység vagy időjárási körülmény mellett. Az új kollekcióban szerepelni fog a Lifa Flow, a Helly Hansen saját nedvességelvezető és hőmérséklet-szabályozó technológiája. A Lifa Flow egy egyedi megoldás, ami a maximumra növeli a Lifa® rostok szárazon tartó képességét és szinte azonnal elvezeti az izzadságot a bőrfelületről a ruházat következő rétegébe, szemmel láthatóan gyorsabban, mint a piacon kapható bármelyik más szintetikus vagy természetes aláöltözet.
A Helly Hansent 1877-ben, a norvégiai Moss-ban alapították, és azóta is világelsőként szolgálja azokat, akiknek munkájuk vagy kalandjaik miatt az elemekkel kell megküzdeniük az óceánokon és a hegyekben. A ruházatokat a skandináv dizájnnak és a legszélsőségesebb időjárási viszontagságoknak megfelelően tervezték, hogy magabiztosságot nyújtsanak a profiknak, amikor szembeszállnak a természet legzordabb elemeivel munkájuk során.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >