A fiatalokat könnyebb elérni „cool, trendi, innovatív” fogyasztói elismerésekkel

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 16. 11:25

Megújulási kényszerben vannak a gyártó cégek, nem csak termékeik, hanem az ahhoz kapcsoldó elismerésekkel kapcsolatban is. Egy fogyasztói díj jelentősen, akár 25-40 százalékkal megnövelheti az adott termék forgalmát – többek között ezek derültek ki Az Év Terméke díjnyertesek (Product of the Year) fókuszcsoportos kutatásából. A megkérdezettek arra is rámutattak, hogy egy ilyen, nemzetközi hátterű elismerés azzal orientál a polcok előtt, hogy hitelesíti a termékminőséget és az innovációt.

ev termeke

A vásárlói vélemény hitelesít
A felmérésben résztvevők elmondták azt is, hogy Az Év Terméke díj presztízs értékét nagymértékben annak köszönheti, hogy azoknak, akik fogyasztják az adott terméket – akik a célcsoportot alkotják – abszolút pozitív véleményük van az elismeréssel kapcsolatban, mert az elismerésről 2000 vásárló szavazata alapján hirdetnek eredményt. Mindezt erősíti az korábbi adat is, miszerint a GFK Hungária Piackutató Intézet által 2016. augusztusában elvégzett online kutatás során a válaszadók 70 százaléka már ismerte névről „Az Év Terméke Díj” elismerést.

A nemzetközi elismerés „cool, trendi, innovatív”
A fókuszcsoportban megkérdezettek tapasztalata szerint egy innovatív és nemzetközi háttérel rendelkező elismeréssel könnyebb az út a fiatalokhoz. Ezek a típusú fogyasztói elismerések a díjazott márkákról gyorsabban alakítják ki a fiatalok körében, hogy az adott termék megítélése „cool, trendi, innovatív” legyen. Természetesen a „külföldi eredet” nem jelenti a magyar termékek vagy magyar díjak leértékelését, de el kell fogadni, hogy bizonyos fogyasztói csoportok eltérő szempontok szerint döntenek. – válaszolták a megkérdezettek.

A húzó márkák presztízs értékűek
Érdekes összefüggésre mutattak rá a kisebb marketing büdzséből gazdálkodó brandtulajdonosok, akik örömmel fogadták, hogy húzó márkákkal együtt szerepelnek „Az Év Termékei” között. Egy nagy marketing büdzsével támogatott kampány, ahol a díj is kulcsszerepet kap, erősíti a többiek hírnevét is.

Ismerni szeretnék a külföldi példákat
A díj kapcsán az elismerést elnyerő márkák képviselői arra is rámutattak: Egy olyan, nemzetközi eredetű díj esetében, mint amilyen az Év terméke díj (The Product of the Year), nagyon fontos a különböző piacok legjobb tapasztalatainak összegyűjtése. Ezért a magyarországi díj szervezői workshopokkal és szakmai hírlevelekkel segítik a leendő pályázókat.

Jelentős forgalomnövekedés érhető el a hiteles „Év terméke” logóhasználat és kommunikációs kampány mellett
A fókuszcsoportban résztvevő egyik – korábban többször díjazott – cég marketingvezetője, arról számolt be, hogy az elismerés 40 százalékos éves lendületet jelentett a forgalombővülésben, és nem csupán a díjazott termék esetében fejtett ki pozitív hatást, hanem az általuk gyártott többi termék esetében is. Ennek hátterében az ismertség növekedése állt és az, hogy a díj bővítette marketingeszközeiket.

„Újra pezseg a piac, folyamatosan nő a hazai vásárlóerő, és ez ösztönzi a márkagyártói innovációt is. Egyre több új kategória és termék jelenik meg, a fogyasztók bátrabban nyúlnak az újdonságok felé, ugyanakkor célzottabban, tudatosabban is vásárolnak. A növekvő reklámzajban inkább a saját élményeik vagy más fogyasztók tapasztalata alapján hozzák meg döntéseiket. Ezért felértékelődik a fogyasztói elismerésen alapuló díjazások szerepe, így az Év Terméke cím használata kiváló lehetőséget jelent a márkáknak, hogy megkülönböztessék magukat a konkurenciától.” – hangsúlyozta Fekete Zoltán, az Év Terméke Díj zsűri elnöke.

Kapcsolódó cikkeink