A fenntarthatóság játszotta a főszerepet a Syoss Fashion Show-n
A Syoss márka számára kiemelten fontos a divat és a hazai divattervezők támogatása. A cég 2021-ben immár második alkalommal rendezte meg a Syoss Fashion Showt, amelyre 408 feltörekvő divattervező küldte be pályázatát.
A rekordszámú jelentkező, valamint a színvonalas pályázatok alapján megrendeztek egy középdöntőt is, amelybe a 30 legjobbnak ítélt tervező jutott tovább. Ennek során a tervezőknek a hattagú szakmai zsűrit kellett meggyőzniük arról, hogy van helyük a Syoss Fashion Show döntőjében, ahová tíz pályázónak volt lehetősége bejutni. A jelentkezőknek a pályázat során egy három öltözékből álló kapszulakollekció terveit kellett benyújtaniuk három – a Syoss márka számára is fontos – kritériumot szem előtt tartva: a fenntarthatóságot, a fekete színt, valamint a divat új szintre emelését.
Garam Judit, a magyar divatszakma egyik legismertebb tervezője, és a népszerű, a 2021-es tokiói olimpiára magyar formaruhát tervező NUBU divatmárka alapítója mentorálással és szakmai tanácsokkal segítette a döntősöket, míg a Syoss márka fejenként 150.000 Ft támogatást nyújtott a ruhák létrehozásához.
Június 24-én, a Syoss Fashion Show 2021 döntő divatbemutatóján a zsűri kiválasztotta azt a tervezőt, aki a Syoss jóvoltából hárommillió Ft-os fődíjban részesült divatkarrierje elindításához, illetve egyoldalas megjelenést is nyert a Glamour magazinban.
A zsűri választása Szemere Kamillára esett. A három általa tervezett öltözékben a fenntartható divatra való törekvés olyan jegyeit fedezhetjük fel, mint a zero-waste szabás és a hulladékbőrökkel való tervezés.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >