A fel nem használt uniós agrártámogatásokat Afrikának adná az EU

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 07. 09. 00:00

A Világbank becslése szerint a szegény országoknak összesen több mint hatmilliárd eurónyi azonnali segélyre van szükségük ahhoz, hogy megbirkózzanak a magas élelmiszer- és olajárakkal.

Egymilliárd euróval
segítené az afrikai gazdálkodókat az
Európai Unió, az agrártámogatásokra
elkülönített, de fel nem használt
forrásokból. Erre a célra az EU évente
mintegy 40 milliárd eurót költ. A támogatás
enyhítené az egész világra kiterjedő
élelmiszerválság hatásait – mondta Jose
Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a
világ hét legfejlettebb ipari államát és
Oroszországot tömörítő G8-ak
csúcstalálkozóján.

Az előterjesztést még el
kell fogadnia az Európai Tanácsnak, és áldását
kell adnia rá az Európai Parlamentnek is. Az EU
előzőleg közölte, hogy – az említett egymilliárd
eurón kívül – 550 millió eurónyi
rendkívüli segélyt folyósít az arra
rászoruló országoknak, enyhítendő az
élelmiszerválság hatásain.

A G8-ak három éve már
megegyeztek abban, hogy 2010-re megduplázzák az
Afrikába irányuló segélyeket, de a
jelenlegi elosztási módszer szerint aligha várható,
hogy két éven belül valóban megérkezik
a korábban ígért 50 milliárd dolláros
segélycsomag.


Kapcsolódó cikkeink