A fejlődő országok kereslete tartja szinten a globális élelmiszerkereskedelmet

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 11. 12. 10:28

Az élelmiszertermékek világkereskedelme meglepően ellenállónak bizonyult a járvány alatt, sőt, a fejlődő országok még növelni is tudták exportbevételeiket – állapította meg az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) egy új jelentése.

Az év első felét vizsgáló elemzés szerint a „a globális élelmiszerpiacok erősen, bár nem 100%-ban álltak ellen a COVID-19 jelentette sokknak.”

„Az élelmiszerimport teljes idei értéke meghaladhatja a tavalyit,” – mondta az elemzés társszerzője, Josef Schmidhuber. „Látható azonban, hogy a drágább termékekről az alapvető élelmiszercikkek felé tolódott a hangsúly.”

A fejlődő országok jelentős „élénkséget” mutattak a világkereskedelmi folyamatok fenntartásában. Az exportbevételeik 2020 első felére 4,6%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest, míg a fejlett országoké csökkent. Ez részben az italok, hal és hús mélyrepülésével magyarázható, mely termékek kereslete eleve érzékenyen reagál a világgazdasági zsugorodása okozta jövedelemcsökkenésre.

Ezen időszakban az italok importja 12%-kal, a halaké 10%-kal csökkent, miközben az állati és növényi olajoké és olajos magvaké közel 10%-kal nőtt. A jelentés élelmiszercsoportok és kontinensek szerinti lebontásban tartalmaz grafikonokat, adatokat és elemzéseket.

Terménypiacok

A 2020–2021-es szezonban a gabonapiacok jól ellátottak, az árakra a szűkülő búzapiac és a szemestermények és rizs stabil nemzetközi kereslete van befolyással – olvasható a jelentésben.

Az olajos magvak és származtatott termékeik termelése új rekordszintet érhetnek el, ám a növekvő kereslet szűk piacokat eredményezhet.

A világ cukortermelése magára találhat – bár a globális keresletet még így sem éri el – de a további lezárások még változtathatnak ezen.

A globális hústermelés már a második egymást követő évben csökken, a kereskedelmi és keresleti kilátások is hasonlóak.

A tejtermelésben növekedést várnak, amihez hozzájárult Indiai kedvező monszun időszaka és a falusi tejszövetkezetek stabilitása, továbbá az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok kormányzati támogatása a szektornak.

A halágazat a kereskedelem nagy vesztese volt, és így a kibocsátása is zsugorodhat a járvány keresleti, logisztikai, árazási, munkaerő és üzleti hatásai miatt. A halászat volumene valamelyest csökken, ahogy – évek óta először – az akvakultúráé is. A jelentés megjegyzi, hogy a járvány hatása a halfélék piacára – vagyis a csökkenés a friss termék keresletében az étterembe és piacra járás megritkulásával – „messze ható változásokat” hozhat, támogatva a termékinnovációt, a rövidebb ellátási láncokat és új értékesítési csatornákat.

Trópusi gyümölcsök

A COVID-19 betett a trópusi gyümölcsök értékláncának, főleg a leginkább romlékony termékeknek, amik előállítása költség- és munkaigényes, továbbá gyors – leginkább légi – szállítást igényelnek.

Az ananász, mangó és papaya kereskedelme csökkent, egyes esetekben akár kétszámjegyű mértékben.

A termelők nyereségét tovább tépázzák a járvány okozta nehézségek, illetve az erősen versengő értékláncok, a piaci erőviszonyok átrendeződése, növényi betegségek és a kedvezőtlen időjárás.

„Kritikus fontosságú, hogy a termelők megfelelő pénzügyi támogatáshoz jussanak működésük fenntartásához, miközben védjük a munkások egészségét és biztonságát is és minimalizáljuk a szállítási útvonalak fennakadásait,” – mondta Sabina Altendorf, a fejezet szerzője.

Velük szemben a banán és az avokádó ellenállóbbnak bizonyultak – mindkettő exportja növekedett, ennek ellenére az értékláncra hatással volt a helyzet, főleg a kistermelőkre, akik sokszor a magas műtrágya és rovarirtószer árakkal vagy a rendelések lemondásával küzdöttek.

A banán iránti keresletre pozitívan hatott a biztonságos – és kényelmes – fogyaszthatóságuk mellett az ecuadori és Costa Rica-i kínálati bőség.

Az avokádó importja globálisan nőtt, miután a szezonálisan alacsonyabb mexikói készleteket és az amerikai keresletcsökkenést ellensúlyozta az Európai Unió erős importja és Kolumbia, Kenya és Peru nagyobb kibocsátása.

Kapcsolódó cikkeink