A fejlett országokban a megtermelt élelmiszer egyharmada válik hulladékká

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 10. 11. 11:17

A fejlett országokban a megtermelt, feldolgozott élelmiszerek egyharmada nem kerül a fogyasztó asztalára és válik így hulladékká – mondta Áder János köztársasági elnök a Kék bolygó című podcast hétfői adásában, amelyben az ételpazarlás megelőzéséről beszélgetett meghívott vendégével.

 

Kidobáljuk az élelmiszer egyharmadát

Az államfő Wettstein Alberttel, a Munch ételmentő applikációt kifejlesztő magyar vállalkozás egyik alapítójával beszélgetett arról, hogyan lehet megelőzni, hogy a fel nem használt étel, készétel a kukába kerüljön, terhelve ezzel a környezetet.

Áder János a vállalkozást bemutatva elmondta, a fiatal egyetemistákból álló csapat egy olyan közösségi vállalkozást hozott létre, amely megmenti a jó minőségű étteremi készételeket a kidobástól.

Wettstein Albert ismertetése szerint egy Kína méretű földterületet lehetne megtölteni a fel nem használt élelmiszerekkel, el nem fogyasztott ételekkel. A különböző számítások szerint az élővizek negyedét használjuk fel olyan élelmiszerek előállítására, amelyeket azután kidobunk – tette hozzá.

Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy a kidobott élelmiszer pénz- és energiapazarlás, nő a károsanyag-kibocsátás, és ha helytelenül szabadulunk meg ezektől az ételektől, akkor elszennyeződhetnek élővizeink is.

Mostanra már senki nem tagadja, hogy valami történik körülöttünk, a klíma változik, az üvegházhatású gázok 70 százalékának kibocsátásáért száz cég felelős, azonban el kell gondolkodnunk azon, hogy személy szerint mi mit tudunk tenni a környezetünkért – hangoztatta.

Az államfő megjegyezte, egyre kevesebben vannak, akik azt mondják, hogy a klímaváltozásban az emberi hatás nem releváns, a mostani klímaváltozás sebessége és üteme lényegesen gyorsabb, mint az emberiség történetében bármikor. Az ipari forradalom óta történt fejlesztésekkel, beruházásokkal jelentősen hozzájárultunk a klímaváltozáshoz – emelte ki Áder János.

A vállalkozás további terveivel kapcsolatban Wettstein Albert elmondta, az alkalmazást új szolgáltatásokkal szeretnék bővíteni, hiszen az éttermeken kívül sok felesleg keletkezik a háztartásokban vagy az élelmiszerfeldolgozásban.

Hozzátette: vállalkozásukhoz próbálnak a piacon már bizonyított üzletembereket megnyerni azzal, hogy a környezetvédelem nemcsak jótékonysági dolog lehet, hanem üzlet is. Már több üzletember invesztált 30 millió forintot a vállalkozásba – mondta Wettstein Albert.

Ezenkívül az Élelmiszerbankkal dolgoznak egy stratégiai partnerségen, és felvették a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal a rászorulóknak szánt ételcsomagok eljuttatásáért. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink