A fejlesztések és az innováció áll az Anuga FoodTec 2024 fókuszában
A több mint 1600 kiállító részvételével 2024 március 19-22 között megrendezésre kerülő és egyre nagyobb nemzetközi hírnévnek örvendő Anuga FoodTec az ágazad szakértőit vonultatja fel Kölnben.

Stand: staedler, élelmiszerfeldolgozás, 10. csarnok
A szakértők az iparág legújabb fejlesztéseiről és innovációiról fognak beszámolni – és ez jó dolog – véli Matthias Schlüter, az Anuga FoodTec igazgatója, aki hangsúlyozza: – Az Anuga FoodTec az iparág központi és nemzetközi találkozóhelye, és az is marad. A legfrissebb kiállítói adatok – majdnem pontosan hat hónappal a vásár kezdete előtt – visszaigazolják az esemény szakmai és nemzetközi jelentőségét.
Az Anuga FoodTec látogatói a teljes értéklánc mentén tevékeny több mint 1600 kiállítótól – akiknek mintegy 60%-a külföldről érkezik – kapnak átfogó tájékoztatást az új technológiákról és koncepciókról. Matthias Schlüter:
– Márciusban több mint 40 országból várunk kiállítókat. Az európai résztvevők mellett különösen örülünk annak, hogy az USA, Törökország, Kína, Ausztrália, India, Japán, Új-Zéland, Tajvan, Kanada, Korea számos vállalata, valamint 2024-ben először egy kiállító az Egyesült Arab Emírségekből is bemutatkozik Kölnben. Ez a színes nemzetközi felhozatal biztosítja, hogy a világ minden tájáról érkező látogatók pontosan azokat a megoldásokat találják meg, amelyekre az élelmiszer- és italgyártáshoz szükségük van, a belépő árkategóriás modellektől a csúcskategóriás berendezésekig.
Jövőre az Anuga FoodTec újfent 140 000 négyzetméteren kerül megrendezésre, így körülbelül 20 futballpályányi területen mutatja be az újdonságokat.
A látogatók az élelmiszer-feldolgozás, az élelmiszer-csomagolás, a biztonság és analitika, az intralogisztika, a környezetvédelem és energia, valamint az automatizálás és digitalizáció területén ismerkedhetnek majd innovatív megoldásokkal.
A „Felelősség” témája végigkíséri a rendezvényt, úgy a kiállítók, mint a kongresszus és a rendezvények programjában. A középpontban az a kérdés áll, hogyan kellene az ágazatnak a jövőben az élelmiszertermelést olyan irányba terelnie, hogy fenntartható változást idézzen elő élelmiszerrendszerünkben, és képes legyen garantálni a globális ellátás biztonságát. Az iparági óriások mellett középvállalkozások, szakemberek és start-upok is bemutatják innovatív koncepcióikat.
A Kölnmesse által szervezett rendezvény szakmai és koncepcionális támogatója a DLG (Deutsche Landwirtschafts-Gesellschaft – Német Mezőgazdasági Társaság).
Anuga
Kapcsolódó cikkeink
AMC: több mint 80 ezer látogatót fogadott az idei OMÉK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kukoricapiac: gyenge termés, növekvő bizonytalanság, átrendeződő import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magosz-NAK: elfogadhatatlan Brüsszel nyomásgyakorlása a Mercosur-megállapodás kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Rossmann újabb elismerésekkel tért haza az Év Kereskedője és a Fenntarthatóság Szimbóluma versenyekről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Háló, nem hálózat: a networking művészetéről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >