A fejes káposzta lett a kötelező zöldséghozzávaló a Bocuse döntőn
Megkezdődött az év legrangosabb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása, a Sirha Budapest. A METRO immár negyedik alkalommal kiemelt szakmai partnere és támogatója a nemzetközi eseménynek. A megnyitó után Zsigó Róbert, élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár is körbejárta a kiállításon a METRO közel ezer négyzetméteres standját, ahol a délután folyamán a Bocuse d’Or döntősei, Veres István, Palágyi Eszter, Haraszti Zsolt, Csík Gábor, Huszár Tibor, Kelemen Roland és segítőik megtudták, hogy a következő napi verseny kötelező zöldséghozzávalója a fejes káposzta lesz. Ezt követően a METRO impozáns zöldségpiacáról összeválogatták a friss hozzávalókat a másnapi döntő szivárványos pisztrángból, illetve fürjből és kacsamájból készülő versenyfogásaihoz. Lezárult emellett a 27 év alatti séfek versenye, a Chaine des Rotisseurs is, aminek a fődíját Lendvai Levente (Arany Kaviár) vitte el.

Az idei Sirhán a METRO minőségi termékkínálata mellett a széleskörű szolgáltatásrendszere került fókuszba, ezen belül is az újgenerációs digitális megoldások. A vendéglátóipar digitalizációja kiemelt szerepet kap a vállalat stratégiájában, hiszen ezen a területen még számos kiaknázatlan lehetőség van. A METRO standján a szakértők abban is segítenek, hogy mivel tehetik korszerűbbé a vendéglátósok a digitális felületeiket. A METRO honlapkészítő programjával néhány perc alatt létre hozható egy weblap és az online asztalfoglalást segítő programjuk is hasznos szolgáltatás. A kényelmi termékekkel, a kész és félkész termékportfólióval pedig jelentős időt és energiát lehet megspórolni a vendéglátásban. A kitelepült METRO Gasztroakadémia több előadással és főzőshow-val gazdagíthatja gasztronómiai tudástárat, többek között olyan nevektől inspirálódhatunk, mint Pohner Ádám vagy éppen Vomberg Frigyes.
Az idei Sirha Budapest február 4. és 6. között várja a látogatókat, a METRO ez alatt számos szakmai és csúcsgasztronómiai programot kínál. A tájékozódásban segít a letölthető METRO applikáció.
Kapcsolódó cikkeink
Halászati termékeket hívott vissza Listeria monocytogenes jelenléte miatt a METRO Kereskedelmi Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővülő szakmai kínálat: újra itt a SIRHA Budapest!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Alimentaria+Hostelco 2026: rekord nemzetközi részvétel várható Barcelonában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
