A fagyasztott húsokról kezdeményez társadalmi konzultációt a VM

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 10. 13:40

A fagyasztott húsok felhasználási lehetőségéről kezdeményez társadalmi vitát a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). Szakmai körökben ugyanis újra és újra megfogalmazódik az a jogalkotási elvárás, hogy a fagyasztott húsokat ne lehessen felhasználni bizonyos fogyaszthatósági illetve minőség-megőrzési időtartam után húskészítmények előállítására. A témáról az ügyben illetékes vidékfejlesztési tárca társadalmi konzultációt kezdeményez, amelynek keretében várja a fogyasztók, kereskedők, előállítók, állattartók, vagyis valamennyi érintett véleményét a témáról október 24-ig. A véleményeket a minisztériumhoz postán vagy e-mailben – fagyasztotthus@vm.gov.hu címre – várják

A szakemberek szerint az élelmiszerek előállításánál és forgalomba hozataluk során gyakran egymásnak ellentmondó érdekek ütköznek. A vállalkozó ugyanis nagyobb haszonra szeretne szert tenni, a fogyasztó pedig a legkedvezőbb áron kíván biztonságos és megfelelő élelmiszerhez jutni.

A Vidékfejlesztési Minisztérium legfontosabb céljai között pedig az szerepel, hogy a magyar emberek egészségvédelme a legmagasabb fokú legyen. Emellett fenntartsa és megerősítse a lakosság élelmiszerekbe vetett bizalmát, valamint a hazai vállalkozások piacra jutását is támogassa. A célok elérése érdekében eddig is több komoly előrelépés történt, de további intézkedések is várhatóak – jelezték a szaktárcánál. A Vidékfejlesztési Minisztérium éppen ezért kezdeményez társadalmi konzultációt arról, hogy szabályozza-e a fagyasztott húskészítmények felhasználását.

Az unió előírásai szerint a fagyasztott hús fogyaszthatósági idejének meghatározása a gyártó felelőssége, de csak a végső fogyasztónak szánt élelmiszereknél kötelező feltüntetni a lejárat időpontját. A alapanyagként felhasznált fagyasztott termékeknél konkrétan nincs szabályozva, hogy mit kell feltüntetni a címkéken. Így a szabályozás hiányosságai miatt előfordulhat, hogy olyan húst használnak fel a gyártók, amelynek már közel van a lejárati ideje, illetve több évig tárolt fagyasztott húsból gyártanak húskészítményeket. Különösen a baromfi szektorban ciklikus a hústermék iránti kereslet. Ezért a vállalkozások gyakran kényszerből, stratégiai megfontolásból fagyasztják le termékeiket.

A szakemberek szerint köztudott, hogy a hús mikrobiológiai állapota a lejárati időponthoz közeledve egyre inkább romlik. Fagyasztással a zsírok bomlása következtében avasodás léphet fel, és a hús víztartalma csökken. A hosszú ideig fagyasztott húsok minősége a fagyasztás során romlik, amit a fogyasztók érdekeinek védelme szempontjából mindenképpen figyelembe kell venni.

A fagyasztott húsok eltarthatóságának szabályozása a magyar alapanyagok keresletének növekedését, közvetett módon az állatállomány gyarapodását eredményezheti – állítják a szakemberek -, továbbá megakadályozhatja a más országokban már nem kívánatos készletek beáramlását is az országba. A magyar feldolgozói kör ugyanakkor versenyhátrányt szenvedne egy esetleges korlátozással, mivel az unió többi tagállamára semmiféle szankció nem vonatkozik ezen a területen. Összességében a magyar élelmiszer-előállítók a világpiacon is versenyhátrányba kerülnének egy ilyen szabályozás nyomán.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a társadalmi konzultáció után dönt arról, hogy szabályozza-e a fagyasztott húsok felhasználását Magyarországon.

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink