A Facebookon jelen lévő magyar kkv-k 87 százaléka aktív maradt a járvány alatt
A Facebookon jelen lévő kis- és középvállalkozások (kkv) 26 százaléka függesztette fel tevékenységét a koronavírus-járvány miatt január és május között, egyes országokban azonban több mint 50 százalékuk kényszerült erre; a magyar kkv-k 87 százaléka aktívan működött – derül ki a Facebook, a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) együttműködésével készült kutatásból.
A közösségi oldal felhasználóinak körében elkészített Future of Business Survey-ben több mint 50 ország mintegy 30 ezer kkv-vezetője nyilatkozott a koronavírus kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásairól.
A Facebook szerdai közleménye szerint a magyar kkv-k 21 százaléka számolt be arról, hogy munkavállalóinak száma csökkent a koronavírus-járvány miatt, míg például az Egyesült Királyságban ugyanez az arány 28 százalék, Romániában pedig 26 százalék volt.
A női vezetésű kkv-k 7 százalékkal nagyobb valószínűséggel függesztették fel működésüket, mint a férfiak által vezetett cégek, ami Oroszországban volt tapasztalható leginkább, ahol 26 százalékos különbség mutatkozott. Csak négy országban – köztük Magyarországon – volt gyakoribb a férfiak által vezetett cégek körében a működés felfüggesztése.
Világszerte a vállalkozások 23 százaléka részesült pénzügyi támogatásban a világjárvány kapcsán, ugyanakkor jelentős eltérések mutatkoztak. Például Ausztráliában, Belgiumban és Írországban a vállalkozások mintegy 50 százaléka részesült pénzügyi támogatásban, míg Európában 30, Észak-Amerikában pedig 37 százalék. Több országban ugyanakkor kevesebb mint 15 százalékuk kapott pénzügyi támogatást.
Ugyanakkor a helyi kkv-k gyakran említették meg, hogy vagy nem férnek hozzá kellő mennyiségű információhoz, vagy az adott pénzügyi támogatás nem elérhető számukra. Kanadában 57 százalék, az Egyesült Államokban 46 százalék számolt be arról, hogy bár a támogatás rendelkezésre áll, nem éltek vele.
Számos vállalkozás tulajdonosa jelezte, hogy weboldal vagy egyéb online üzleti jelenlét felállításával alkalmazkodott a világjárványhoz. A vizsgált 54 országból 49-ben a kkv-k legalább egyharmada a felmérés készítését megelőző 30 napban digitális csatornákon bonyolította forgalma legalább negyedét, Magyarországon ez az arány 39, Németországban 31, Nagy-Britanniában 56 százalék volt.
A koronavírus-járvány súlyos hatása ellenére a kkv-k vezetői világszerte optimistán nyilatkoztak vállalkozásaik középtávú kilátásaival kapcsolatban. A felmérés időpontjában nem működő kkv-k közel háromnegyede (74 százalék) jelezte, hogy a járvány visszaszorulásával újraindítja majd tevékenységét. Magyarországon a kkv-k 63 százaléka nyilatkozott optimistán, a német vállalatok 58 százalékával és a román vállalkozások 47 százalékával szemben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mit tehetnek a vállalatok a munkahelyi jóllét érdekében?
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a…
Tovább olvasom >Nemzetközi kutatás: a fiataloknak fontosabb az állásuk biztonsága, mint a fizetésük mértéke
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú…
Tovább olvasom >Jöhetnek a mentes gabonafélék
A Fusarium nemzetségbe tartozó növénypatogén gombák által termelt mikotoxinok –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >