A Dove bókokkal halmozta el az országot

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 23. 11:20

Miután hazai kutatásuk kimutatta, hogy a nők akkor érzik magukat szépnek, ha dicséretet kapnak, a Dove idén a magyar hölgyek önbizalmát szerette volna erősíteni rendezvényekkel, filmekkel és rengeteg bókkal.

Dove

Az ingyenes eseményeik ezreket mozgattak meg, hiszen egész napos tanácsadással, bőrvizsgálattal várták a hölgyeket, hogy ők is meglássák a bennük rejlő szépséget. Sőt, bárki szakértő segítséget kérhetett Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyásztól, és Szily Nórától is. A résztvevők szívesen osztották meg bókjaikat a többi látogatóval, így a hatalmas Bókfalra alkalmanként közel ezer bátorító és önbizalom-növelő üzenet került ki. A hölgyek a Dove idei kampányának aktív részeseivé is váltak, inspirálva nőtársaikat, illetve az urakat is, hogy bókoljanak többet.

Szily Nóra a budapesti eseményt követően elmondta „Igazi pörgős szombatunk volt. Talán a fránya őszi idő is kedvezett nekünk, hisz a morcos arcok oly könnyedén és szívesen váltottak mosolyra! Kígyózó sor, sűrűn írt bókok, huncut kacajok – ez volt a leltár a bókfal előtt. És az én kanapémon sem volt üres járat. Most tárták a legtöbben elém személyes történetüket, elakadásaikat. A gesztus, amit az emberek felé ezzel az eseménnyel tettünk – megnyitotta a szívüket. Megtisztelő volt, és időnként megrendítő. Újra és újra rácsodálkozom arra – amit eddig is sejtettem: A nők szomjazzák a figyelmet.”

A nők értékelik a márka pozitív kezdeményezését, és szívesen vettek részt az eseményeiken, ahol mind lelki, mind testi kényeztetésben részesültek. Habár az idei országjáró rendezvénysorozatnak most vége, a márka nem feledkezik meg a hölgyekről. A Facebookon elindított bókküldő applikációjával is arra ösztönzi az embereket, hogy kedveskedjenek egymásnak. A bókolás, szeretteink megdicsérése így mostantól az online világban folytatódik: http://www.facebook.com/DoveMagyarorszag

Kapcsolódó cikkeink