A DoDo melegétel-kiszállítással segít az Ukrajnából érkezőknek
A DoDo futárjai gyorséttermi ügyfeleikkel együttműködésben segítik a háborús helyzet elől menekülőket. Az okoslogisztikai megoldásokat kínáló startup gyorsétteremláncokkal összefogásban szállít friss készételeket az Ukrajnából Budapestre érkezők és az átutazók számára.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/03/DoDo_melegetel_kiszallitas-1024x961.jpg)
Segítség étellel
Az adatvezérelt házhoz szállítási feladatokat végző DoDo a hét minden napján friss melegételt szállít azok számára, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat az Ukrajnában kialakult helyzet miatt, és vonattal érkeztek Budapestre, illetve innen továbbutaznak. A DoDo futárjai korábban a Nyugati pályaudvarra szállították a melegétel csomagokat, mivel a számos család és kisgyermekes anyuka érkezett ide, akik így melegételhez juthattak. Március 21-én a BOK Sportcsarnokban nyílt meg egy tranzitváró a menekültek számára, így azóta a DoDo oda kézbesíti a friss készételeket a rászorulók számára.
„A Nyugati pályaudvar, illetve a nemrég megnyílt tranzitváró a legforgalmasabb budapesti csomópont az ukrajnai menekültek számára: számos fiatal, nő és kisgyermek érkezik nap mint nap a háború sújtotta országból. Nekik szeretnénk segíteni azzal, hogy melegételhez jussanak. Futárjaink minden nap számos ételcsomagot szállítanak a rászorulók számára a vonatállomásra”
– mondta el Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője.
A kézbesítési szolgáltatásokat nyújtó cseh startup 2020-ban kezdte meg működését Budapesten. Saját fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú rendszere révén a városi logisztikai feladatokra specializáltan végez házhoz szállítási feladatokat, a többi között népszerű gyorséttermek rendeléseit kézbesíti a vásárlók számára.
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árának csökkenése lassult Ukrajnában
Ukrajnában 4,8 százalékra, idén a legmagasabb szintre gyorsult a fogyasztói…
Tovább olvasom >Hatályba léptek az ukrán termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli uniós behozataláról szóló szabályok
Hatályba léptek azok a jogszabályok, amelyek egy évvel meghosszabbítják az…
Tovább olvasom >Az ultragyors kiszállítás tündöklése és bukása: a gyorsaság önmagában már nem elég
Az élelmiszerek és egyéb kereskedelmi termékek azonnali kiszállítását ígérő gyorskereskedelem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >