A diákmunka szabályaira hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium
A diákok munkavégzésére vonatkozó szabályozásra hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.
A Munka törvénykönyve szerinti általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. Munkaviszonyt írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni, amelynek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört is. 18 év alatt a szülő írásos hozzájárulása is szükséges a munkavégzéshez és a szerződéskötéshez. A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig kell jelenteni az adóhatóság felé.
Egyszerűsített foglalkoztatásnál a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. A jogviszony a foglalkoztató részéről az adóhatóság felé történő bejelentéssel jön létre. Ebben az esetben nem kötelező a munkaszerződés megkötése, de a munkavállaló kérheti, hogy foglalják írásba a szerződést. A fiatalokra speciális szabályok érvényesek, éjszakai munkát nem végezhetnek, rendkívüli munkaidő sem rendelhető el, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, 16 évesnél fiatalabb munkavállaló esetében 6 óra – hívta fel a figyelmet a GFM.
Amennyiben napi nyolc órát dolgozik egy diák, úgy havonta legalább bruttó 232 ezer forint illeti meg, ami középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munka esetében legalább 296 400 forint (ide nem értve az egyszerűsített foglalkoztatást).
A munkavégzés nem veszélyeztetheti a diákok egészségét, testi épségét, illetve az egészséges fejlődését. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat.
A diákok munkavégzésére vonatkozó részletes tájékoztatók megtalálhatóak a Munkavédelem Foglalkoztatás-Felügyelet weboldalán – jelezte közleményében a tárca.
Kapcsolódó cikkeink
Óvatosabban toboroznak a cégek jelenleg, mint ahogyan azt év elején tervezték
Az átlagos jelentkezőszámok továbbra is különösen magasnak számítanak a magyarországi…
Tovább olvasom >Júliusban a GKI konjunktúra indexe enyhén csökkent
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >