A Danubius Hotels harmadik negyedévi nyeresége 78 százalékkal csökkent

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 16. 12:00

A Danubius Hotels Nyrt. harmadik évi adózás előtti eredménye 685 millió forint volt, 78 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, az árbevétel 3 százalékkal 13,8 milliárd forintra csökkent – tette közzé nem auditált, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS)szerinti gyorsjelentését a BÉT honlapján.

A háromnegyed éves adózás előtti veszteség 21 millió forintot tett ki, szemben a tavalyi 0,6 milliárd forintos nyereséggel.

Az összes működési és egyéb bevétel az első háromnegyed évben 33,2 milliárd forint volt, megegyezett a tavaly azonos időszakival, mivel a magyar piacon tapasztalt 2 százalékos visszaesést teljes mértékben ellensúlyozta a cseh piac élénkülése.

Az euróban kimutatott bevétel 1 százalékkal nőtt csoport szinten. A csoportszintű foglaltság a háromnegyed évben 62,4 százalék volt, szemben a 2010 hasonló időszaki 61,9 százalékkal.

A harmadik negyedévben az EBITDA és az üzemi eredmény is kis mértékben növekedni tudott a csoport szintű bevételek
3 százalékos csökkenése ellenére.

Az EBITDA, az adózás, kamatterhek és értékvesztés előtti nyereség a harmadik negyedévben 3,844 milliárd forint volt, egy évvel korábban 3,826 milliárd forintot tett ki. A háromnegyed éves EBITDA 4,7 milliárdra rúgott, egy év alatt 3 százalékkal csökkent.

A magyarországi szegmens bevétele az első kilenc hónapban 19 milliárd forint volt, 2 százalékkal csökkent, mivel az
átlagos szobaár 5 százalékkal mérséklődött, azonban a szállodák foglaltsága 0,7 százalékponttal, 58,8 százalékról 59,5 százalékra nőtt.

Tekintettel a költségmegtakarításokra, az üzemi veszteség érdemben nem változott az év első három negyedévében, 133 millió forint volt.

A cseh szállodák hozzájárulása jelentős, 9 százalékos bevétel-növekedés volt az első három negyedévben. A 790 millió forintos működési nyereség szintén előrelépést jelent a tavaly első három negyedévi 719 millió forinttal szemben. A bevétel-növekedés fele a forintnál átlagosan 4 százalékkal erősebb korona árfolyamhatásának tulajdonítható, amelynek költségnövelő hatása is volt egyben.

A szlovák szegmens működési eredménye az első három negyedévben 303 millió forint volt, szemben a tavalyi első három negyedévi 377 millió forinttal. A bevételkiesés oka az arab és a környező országok keresletének csökkenése – áll a jelentésben.

A pénzügyi veszteség 1,6 milliárd forint volt, szemben a tavaly első háromnegyed évi 1 milliárd forintos veszteséggel, ami főleg a nem realizált árfolyamkülönbségekkel magyarázható. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink