A cukorrépa kvóta kivezetése éles versenyhelyzetet teremt

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 22. 11:30

A cukorrépa kvóta 2017. szeptember 30-i kivezetése nagyon éles versenyhelyzetet teremt – jelentette ki az agrárgazdaságért felelős államtitkár hétfőn a Fejér megyei Adonyban, ahol előadást tartott a cukorrépa ágazat helyzetéről egy termelői tanácskozáson.

cukorrepa

Czerván György rámutatott: Magyarország a jövő év szeptemberének végéig 105,5 ezer tonna uniós cukorrépa kvótával rendelkezik, amit a kaposvári cukorgyár teljes mértékben kihasznál.
Miután a kvóta és a minimálár a díjakkal, illetékekkel együtt megszűnik, gyakorlatilag termeléskorlátozás sem lesz – tette hozzá.
Az államtitkár szerint a meglévő kapacitások kihasználása mellett a változások mintegy 5 százalékos répacukor termelésnövekedést eredményezhetnek 2025-ig. Emellett az exportkorlátozások eltörlésével az Európai Unió nettó exportőrré válhat miközben most még nettó importőr.
Czerván György közös célnak nevezte a hazai cukorrépa termesztés stabilizálását. Hangsúlyozta, hogy ennek eléréséhez a hozamok fokozatos növelése és az öntözésfejlesztés alapvetően fontos, de gondolkodni kell a termelési- és logisztikai költségek racionalizálásán is.
Az államtitkár beszélt az idei év termelési adatairól is, amelyben kiemelte, hogy a termelés szerkezete alapvetően nem változott, a növénytermesztésen belül a cukorrépa termesztés körülbelül egy százalékot tesz ki. A múlt héten a mintegy 16 ezer hektárnyi cukorrépa 81 százaléka volt betakarítva és a hektáronként 65,3 tonnás eredmény nagyon jónak mondható – közölte.
Czerván György a közös uniós agrárpolitika keretében kifizetett, területalapú és zöldítési támogatásokról elmondta: a 2016-os jogalap alapján jövőre a cukorrépa termesztőknek 168 ezer forintot fizetnek hektáronként, az összesen 2,47 milliárd forintot december 1-jén kezdik utalni.
Szólt egy esetleges új, magyarországi cukorgyár megépüléséről is. Elmondta, eddig is lehetett volna építeni, számos koncepció érkezett be a minisztériumhoz, de az uniós kvóta miatt nem volt értelme a megvalósításnak. Úgy vélte, mostantól lenne értelme egy 60-100 milliárd forintos, zöldmezős beruházásnak, de csak abban az esetben, ha a legmodernebb termelési színvonalon dolgozna a gyár és a világpiaci árak is tartósan magasan maradnának.
Kovács Zsolt, a Magyar Cukor Zrt. termeltetésért felelős vezetője az MTI kérdésére elmondta, teljesen felborítja az eddigi rendszert a kvóta eltörlése, és a cukor árától függő cukorrépa árak kezdenek kialakulni. Hozzátette: az elmúlt év eladásai alapján 480-490 eurós cukorár alakult ki tonnánként, ehhez képest emelkedés várható.
Közölte, hogy a cég 2017-ben 500 eurós cukorárhoz tartozó cukorrépa árat kínál a gazdáknak, ami tonnánként 30 euró. Amennyiben a cukor ára tovább emelkedik, a 35 eurót is elérheti a répa felvásárlási ára a következő évben – tette hozzá. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink