A csomagforgalom további növekedésére számít a Magyar Posta
Az e-kereskedelem bővülésével a küldemények száma is jelentősen nőtt az elmúlt években, a posta tavaly több mint 21 millió belföldi csomagot és 18 millió feletti nemzetközi, bejövő küldeményt kezelt, idén pedig az árutartalmú küldemények száma éves szinten ismét mintegy 20 százalékos emelkedést érhet el – közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
A karácsony előtti hetekben kiemelkedő a csomagforgalom, illetve a nemzetközi bejövő küldemények száma, a naponta kezelt árutartalmú küldemények mennyisége átlagosan kétszer akkora, mint máskor. A logisztikai csúcsidőszakra a Magyar Posta idén is növelte kapacitásait, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig felkészült az ilyenkor szokásos megnövekedett számú vámügyintézésre – ismertetik a közleményben.
A posta és a NAV felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy vegyék figyelembe a webáruház által jelzett szállítási időt, továbbá a vámszabályok ismeretében döntsenek a megrendelésekről. A karácsonyi forgalomban a távol-keleti országokból megrendelt áruk átfutási ideje 6-8 hét is lehet, az Európai Unióból pedig jellemzően 1-2 hét alatt érkezik meg a csomag – tették hozzá.
A külföldről érkező csomagok leggyakoribb kiindulási pontja Kína, innen rendelnek a legtöbben. Ezt követi az Amerikai Egyesült Államok, Hollandia, Szingapúr, Németország és Szlovákia.
A több nemzetközi küldemény több vámeljárást is jelent: a NAV tavaly 64 ezer alkalommal vámkezelt Európai Unión kívüli országból feladott postai csomagokat, míg ez a szám idén már most meghaladja az 50 ezret. A NAV adatai szerint a csomagok leggyakrabban mobiltelefont, tabletet, étrend-kiegészítőt, ruházati termékeket és kiegészítőket, valamint LED lámpákat tartalmaztak.
Az interneten cégtől, például webáruházból megrendelt és az EU-n kívülről érkező áruk 22 euró értékig vám- és adómentesek. Százötven euróig szintén vámmentesek, de 27 százalék áfát kell fizetni a megrendelt áruk után, 150 euró fölött pedig áfát és vámot is kell fizetni.
Ha EU-n kívüli magánszemély csomagot küld magyar magánszemélynek, akkor 45 euró értékig nem kell vámot és adót fizetni. A csomag 150 euróig vámmentes, de 27 százalék áfát fizetni kell.
A 150 és 700 euró közötti értéknél 2,5 százalék a vám és 27 százalék az áfa, efölött pedig az áfa mellett már a vámtarifa szerinti vámot, vagy kérelem alapján 2,5 százalék vámot kell megfizetni – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A retail média felrobbanthatja a hirdetői piacot
A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5%-a kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak,…
Tovább olvasom >Meghittség, mosoly, marketing – 2024 legszebb karácsonyi reklámjai
A Trade magazin 2024-ben második alkalommal hirdette meg a Karácsonyi…
Tovább olvasom >Jelentősen nőtt az Alibaba negyedéves nyeresége
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye jelentősen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezetben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme februárban
Az euróövezetben az elemzők által vártnál némileg kevésbé mérséklődött az…
Tovább olvasom >A fiatalok majdnem negyede szenvedi meg családja eladósodását
A K&H Bank szerint nem csak a felnőttek, de a…
Tovább olvasom >Megéri fenntartható csomagolásra váltani?
A globális élelmiszeriparban a radikális innovációk száma 2007 óta folyamatosan…
Tovább olvasom >