A csehek is nagyon megérzik az élelmiszerdrágulást
Életszínvonal-csökkenést érzékel a csehek 70 százaléka, közülük mintegy 50 százalék erőteljes romlást tapasztal – derült ki azokból az országos felmérésekből, amelyeknek az összesített eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában. A Creditas Bank több mint 100 ezer lakos tavaly és idén augusztusi kiadásait vetette egybe, míg az Ipsos intézet országos felmérést készített a témában.

A csehek fele ritkábban jár vendéglőbe és kevesebbet utazik
Az összefoglaló szerint Csehország minden második lakosa áttért az olcsóbb áruk vásárlására az elmúlt hónapokban. Az adatok azt mutatják: a csehek kevesebbet költenek például ruházatra vagy szórakozásra annak érdekében, hogy fedezni tudják az élelmiszer, az energia és a közlekedés megnőtt költségét.
A cseh lakosság 98 százaléka érzékeli a gazdaság romló helyzetét amellett, hogy a megkérdezettek egyharmada szerint a sajtó eltúlozza a problémákat.
A növekvő árakkal a megkérdezettek majdnem fele úgy birkózik meg, hogy áttért olcsóbb termékek vásárlására. Mintegy 25 százalékuk ugyanazt az árut vásárolja továbbra is, de kisebb mennyiségben. Az emberek 17 százaléka pedig még csak mérlegeli, hogy változtat szokásain, és olcsóbban fog vásárolni.
A drágulás következtében a csehek fele ritkábban jár vendéglőbe és kevesebbet utazik. További 37 százalék keresi ezeknek az olcsóbb változatát.
A háztartási kiadások növekedése 2021 augusztusához viszonyítva a legnagyobb mértékben az idén a szolgáltatások terén mutatkozott meg. A 124 százalékos növekedés nagyrészt az energiadrágulás következménye – mutat rá a CTK hírügynökség.
A felmérésből kitűnik, hogy a cseh gazdaság helyzetét, illetve a saját anyagi helyzetet sokkal pesszimistábban látják a kistelepülések lakói, mint a 100 ezernél népesebb városok lakói. A lakhatási költségek növekedését a megkérdezettek 80 százaléka érzékeli jelentősnek, a maradék 20 százalék csak mérsékelten.
Augusztusban Csehországban az éves szintű infláció elérte a 18 százalékot.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >Norvégia turisztikai adót vezet be: az önkormányzatok enyhíthetik a túlturizmus terheit
A norvég parlament történelmi döntést hozott: 3 százalékos turisztikai adó…
Tovább olvasom >Rekordszámú magyar készül nyaralni – külföldön is egyre többen pihennek
A pandémia utáni fellendülés nem ért véget: a CIB Bank…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >