A csapolt söröké a főszerep advent idején is
A sör és a tradicionális magyar gasztronómia advent idején is találkozik, a Magyar Sörgyártók Szövetsége az ünnepi időszakra is sörszezonként tekint. Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is.
„Az idei évet a csapolt sör évének tekintjük, ami nem csupán a legfrissebb sörélmény, hanem benne van az együttlét öröme, a közösen elfogyasztott ételek és italok elkészítése során beletett szakértelem, gondoskodás és nem utolsó sorban a szeretet. Csakúgy, mint az adventi készülődésben, majd az ünnepi és báli szezonban” – mutatott rá Dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. „A sörfogyasztás a tradicionális magyar gasztronómia részévé vált, a kettő együtt fejlődik, a szemünk előtt. Ebben a folyamatban a Sörszövetség célja, hogy növekedjen az iparágban az innováció, folyamatos legyen a fejlesztés és erősödjön az ágazathoz kapcsolódó magyar beszállítói háttér. Nem csak idén, hanem 2019-ben is azon dolgozunk majd, hogy tovább népszerűsítsük a minőségi sörözést és a finom magyar söröket” – tette hozzá az igazgató.
A Sörszövetség adventi sörestjén Dr. Kántor Sándor mellett Ali Rawech Szami, a Kraft Sörfőzők Egyesületének alapítója is rávilágított, hogy a fogyasztói igények egyre szélesednek, erre válaszul termék- és technológiafejlesztéssel illetve kapacitásbővítéssel terveznek a kisüzemi főzdék. „A sörkedvelők egyre inkább szívesen próbálnak ki új, addig számukra ismeretlen sörfajtákat. Talán ennek is köszönhető, hogy a főzdéink által főzött sörök eladása megkétszereződött az idei évben. Szerencsére ma már a hagyományos láger mellett egyre inkább az alkalom, a gasztronómiai élmény is meghatározza, hogy ki milyen sört tölt a poharába” – hangsúlyozta a sokszínűséget Ali Rawech Szami.
A hazai sörpiac 2018 évi előrejelzések alapján a tavalyihoz hasonlóan alakul majd a forgalom, 2017-ben 6,2 millióhektoliter sör fogyott, Dr. Kántor Sándor beszédében kifejtette, hogy idén ez néhány százalékkal efölött alakulhat. A hazai, 120 millió korsó feletti éves fogyasztás túlnyomó többsége továbbra is magyar sörgyárakban és sörfőzdékben készül, maximálisan igénybe véve a meglévő gyártókapacitásokat. „A csapolt sörök előreláthatóan a teljes belföldi piac 10 százalékát teszik ki, hasonlóan a 2017-es évhez. Remélhetőleg sikerült megállítani a szegmens csökkenését” – prognosztizálta az ágazat eredményeit az igazgató, aki külön szakmai örömként értékeli, hogy idén immár másodszor is együtt ünnepelnek a nagy gyártók és az újhullámos kisüzemi sörfőzdék képviselői.
Kapcsolódó cikkeink
SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >130 éves Soproni Sörgyár
A kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >