A csapadék hátráltatja a kukorica betakarítását

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 11. 11. 11:04

Az elvetett kukorica közel felét takarították be eddig Komárom-Esztergom megyében, a munkálatokat a szemek nedvességtartalma és helyenként fuzáriumfertőzés hátráltatja – mondta el a megyei agrárkamara igazgatója  az MTI-nek.

kukorica

Kalmár Zsolt tájékoztatása szerint a megyében 28 ezer hektáron vetettek kukoricát, ebből 16 ezer hektáron befejeződött a betakarítás. A termésátlag 8 és fél tonna hektáronként.

Az aratás előtt tonnánként 45 és 40 ezer forint közötti árakon lehetett szerződést kötni az értékesítésre, míg most az azonnali leadási árak 33-34 ezer forint között mozognak.
Főként a kisebb gazdálkodók vannak csúszásban a betakarítással, mert a nyári és a szeptemberi csapadék hatására a szemek természetes vízvesztése nem indult meg, a mesterséges szárítást pedig igyekeztek elkerülni.

Mostanra sorban állás alakult ki a szárítók és tárolók előtt. Esetenként csak napi 5 hektárt aratnak egy-egy kombájnnal, mert azt a mennyiséget tudják leadni.

A megyei agrárkamara igazgatója elmondta, egy hektár kukorica termelési költsége 200-250 ezer forint. A termésátlag mellett, a korábban lekötött felvásárlási árakkal számolva, a termelés nyereséget hoz. Ha azonban a jelenlegi árból még a szárítás 7000-8000 forintos díját is ki kell fizetni, az önköltség felett csak kevés nyereség érhető el.

A nedves időjárás következtében egyes kukoricatáblákban az állomány fuzáriummal fertőzött. A fertőzöttség mértéke változó, a kereskedők azonban sajnos gyakran a kirívó eseteket használják fel a felvásárlási árak kialakításakor – tette hozzá Kalmár Zsolt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink