A Csádi Köztársaság agráriumának fejlesztését segíti a MATE
A Csádi Köztársaság agráriumának fejlesztését segíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Magyarország és Csád által kötött együttműködési megállapodás részeként. A mezőgazdasági program az afrikai országban megvalósuló humanitárius fejlesztéshez és diplomáciai misszióhoz kapcsolódik.

(Fotó: Pixabay)
Máthé László miniszteri biztos, Száhel különmegbízott kedd reggel az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta, a száheli övezet egy körülbelül 7 millió négyzetkilométeres térség Mauritániától a szudáni partokig, amelynek a Csádi Köztársaság az egyetlen olyan országa, amely a Száhel övezethez képest jelentős stabilitást képez. Az ország megerősítése Magyarország számára közvetett biztonságot jelent – jelentette ki.
A különmegbízott kifejtette, átfogó program indul, nemrég valósult meg egy orvosi misszió, és lesz védelmi eleme is az agrárfejlesztés mellett
Máthé László hangsúlyozta, Magyarország helyben szeretne segíteni az élelmiszerbiztonság javításával, a klímaváltozás hatásainak csökkentésével. Mint fogalmazott, meg kell előzni, hogy nagyobb tömegek az otthonuk elhagyására kényszerüljenek. Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta, az élelmiszer a legfontosabb stratégiai termékké, emellett biztonsági kérdéssé vált a világon. Magyarországnak már van tapasztalata a mezőgazdasági tudásexportban, hiszen a magyar agrárium ismert és elismert, van kellő technológia, technika, vetőmag, amely kihelyezhető; Afrikában is már több helyen alapítottak mintafarmokat. Hozzátette: a program erősíti az agrárium külgazdasági tevékenységét is, magyar vállalatok jelenhetnek meg a térségben a technológiájuk kitelepítésével. Gyuricza Csaba közölte, novemberben indulnak az első képzési programok állattenyésztés, állattenyésztéshez kapcsolódó laboratóriumi eszközök használata, takarmánynövények termesztése témában, decemberben már át szeretnék adni az első okleveleket. Hangsúlyozta, a térség „élő laboratóriuma a klímaváltozásnak”, így szakembereik a klímaváltozással járó mezőgazdasági átalakulásokat tudják vizsgálni, azt, mi várható a következő évtizedekben Közép-Európában – mondta.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
NAK-elnök: egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változás a Rossmann Magyarország vezetésében: Németh Kornél úgy döntött, hogy 2026-ban új kihívások felé indul
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
