A csabai kolbászfalu rövidesen elkészül
Rövidesen befejeződik a csabai kolbászfalu, a CsabaPark építése. A békéscsabai beruházás kivitelezése az ütemterv szerint halad, az épületkomplexum műszaki átadás-átvétele július elején megtörténik.
Békéscsaba Megyei Jogú Város az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a beruházás célja védeni és ápolni a város egyik fő örökségét, a csabai kolbászkészítés hagyományait.
A Hagyomány és gasztronómia című projekt a Dél-Alföldi regionális Operatív Program turisztikai attrakciók megvalósítására elkülönített támogatásából valósul meg. A beruházás összértéke bruttó 1,3 milliárd forint. A költségek 97 százalékára az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyert Brüsszeltől és a magyar kormánytól.
A CsabaPark fő feladata a kolbász-imázs ápolás. A komplexum ugyanakkor alkalmas lesz fesztiválok, nagy rendezvények, koncertek és sportesemények megrendezésére. A CsabaPark három részből áll, rendezvénycsarnokból, kolbászudvar látogatóközpontból, valamint az úgynevezett Óriások konyhája tematikus parkból.
A kolbászfalu a tervek szerint szeptember 19-én nyílik meg a közönség előtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Már több mint 930 szakembert ajánlottak a Signature 40 2025-ös kiírására
Minden eddiginél aktívabb ajánlási időszakot jelentett a Signature Platform: eddig…
Tovább olvasom >Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >