A crunchy müzlik piacát is meghódítja a Cerbona

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 10. 21. 10:40

A Cerbona folytatja az elmúlt évek termékfejlesztéseit és beruházásait, a 2018-ban megvalósított crunchy müzlit gyártó berendezés után az idén raktárépítésbe kezdett, valamint bővítette a gluténmentes portfólióját is – mondta Mészáros Tamás, a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

A Cerbona müzliszeletek, müzlik, gabonapelyhek 30 éves múltra tekintenek vissza. A székesfehérvári gyárban készülő Cerbona-termékek közül több is piacvezető Magyarországon. Az elmúlt években folyamatosak voltak a beruházások a cégnél, a gluténmentes müzliszeleteket gyártó gépsor, valamint a puffasztott szeleteket készítő új berendezés után tavaly megvalósult az a fejlesztés is, amely nyomán az üzem alkalmassá vált crunchy müzlik előállítására is. A fejlesztés nem áll meg, hiszen a folyamatosan bővülő termelés szükségessé tett egy új raktárat, amelynek az építése már folyik a cég telephelyén, és várhatóan 2020 tavaszára készül el.

 

Az elmúlt évek termékfejlesztései új piacokat nyitottak meg a Cerbona számára, a zabszeletei, gluténmentes müzliszeletei, valamint a Sport müzliszeletei egyaránt sikeresnek bizonyultak, és rövid időn belül a cég legnépszerűbb termékei közé kerültek – foglalta össze az elmúlt évek eredményeit Mészáros Tamás, aki szerint a Cerbona továbbra is arra koncentrál, hogy az egészségtudatosabb, sportos életmódot folytató, illetve az alacsonyabb cukortartalmú, valamint a glutén- és laktózmentes termékeket kereső vásárlók igényeit még jobban kielégítse. Az idén gluténmentes müzlikkel és zabszeletekkel bővítette kínálatát, és a gabonaalapú Sport-szeletei mellett Sport + termékeivel megjelent a hagyományos energiaszeletek között is. Emellett az új crunchy gépsort kihasználva az egyébként stagnáló müzlipiacon is erősíteni tudja a pozícióit.

A Cerbona belföldi piacain jelentős az import termékek versenye, így magyar tulajdonú cégként a Hazai Feldolgozású Termék védjegy használatával is hangsúlyozza, hogy saját fejlesztésű termékei itthon készülnek. //

Kapcsolódó cikkeink