A Coca-Cola a fesztiválokon is kiemelt figyelmet fordít a hulladék kezelésére
Szelektív hulladékgyűjtőkkel, szemétszedő csapattal is csökkenti idén a Sziget Fesztivál ökolábnyomát a Coca-Cola Magyarország, de a vállalat által az idén három zenei eseményen kiállított COKE STUDIO™ is részben újrahasznosított elemekből áll. Az italcsomagolások újrahasznosítása és a szelektív gyűjtésre épülő körforgásos gazdaság gyakorlatának megvalósítása a vállalat globális célkitűzései közé tartozik.

Minden nap hatvanan gyűjtik a szelektív hulladékot a Sziget Fesztiválon az üdítőital-gyártó kötelékében
A Coca-Cola évről-évre jelen van számos hazai zenei rendezvényen, így a Sziget Fesztiválon is, ahol a vállalat egyebek mellett a Sziget fenntarthatóságért felelős csapatával együttműködve a szelektív hulladékgyűjtést is támogatja. A fesztivál teljes időtartama alatt egy 60 fős csapat gyűjti a szelektív hulladékot, ezen kívül a legforgalmasabb helyeken a Sziget szervezőivel együttműködve Coca-Cola 5 db nagyméretű, 4 köbméteres szelektív hulladékgyűjtő konténert, illetve a Green Sziget Pontokon szelektív hulladékgyűjtő edényeket is elhelyezett. A tavalyi eredmények biztatóak: Coca-Cola szemétszedő csapata akkor 12 tonna szemetet – kb. 340 m3 szelektív hulladékot – gyűjtött össze, most ennek a megháromszorozása a cél.
A The Coca-Cola Company 2018-ban indította el globális Hulladékmentes Világ programját, amelyben központi helyet foglalnak el az erre irányuló törekvések. A vállalat célja, hogy 2025-ig minden elsődleges italcsomagolása 100 százalékban újrahasznosítható legyen. Ez Magyarországon már megvalósult, hiszen az itthon használt elsődleges italcsomagolások, a PET, az üveg és az aluminium palackok 100 százalékban újrahasznosíthatóak. A Coca-Cola a Hulladékmentes Világ programjában további célként fogalmazta meg, hogy 2030-ra az italpalackok 100 százalékának megfelelő mennyiségű hulladék visszagyűjtéséhez járul hozzá, palackjainak és aludobozainak előállításához pedig 2030-ra már 50 százalékban újrahasznosított alapanyagokat használ fel.
Magyarországon nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően sokan vannak azok, akik ökotudatos módon élnek, és kifejezetten odafigyelnek a hulladékcsökkentésre a mindennapokban (legutóbbi kutatási eredmények alapján Magyarországon 37 százalék az ökotudatosak aránya, míg globálisan ez mindössze 22 százalék), ugyanakkor a jelenleg a fogyasztók legnagyobb része úgy gondolja, hogy bár ők is képesek tenni a környezetszennyezés csökkentésért (15%), de a pozitív eredmények érdekében a gyártók (35%), illetve a kormány (48%) gyakorolhatják a legnagyobb hatást.*
„Olyan jövőt szeretnénk építeni, ahol a csomagolóanyagok új életet kaphatnak. Aktívan együttműködünk szervezetekkel, partnerekkel és közösségekkel, hogy közös felelősségvállalással kezeljük a csomagolási hulladékokat, és szélesebb körű megoldásokkal jobbá tegyük a világot a jövő generációi számára. Fenntartható csomagolási stratégiánk célja, hogy rendszerszintű változást hozzunk, és elérhető közelségbe kerüljön a körforgásos gazdaság – a palackok és a dobozok tervezésétől kezdve a gyártáson át az újrahasznosíthatóságig. Nagy örömünkre szolgál, hogy immár több éve együttműködhetünk a Sziget Fesztivállal. ahol a fesztiválozók, a Sziget szervezői, és a Coca-Cola mint vállalati partner közösen vesznek részt a hulladék szelektív összegyűjtésében és a körforgásba való visszajuttatásában”
– mondta el Szalóky Tóth Judit, a Coca-Cola Magyarország vállalati kapcsolatok, kommunikációs és fenntarthatósági vezetője.
„Nagy szerencsénk, hogy a Coca-Colában olyan partnerre találtunk, aki teljes mellszélességgel támogat minket abban, hogy a hazai visszagyűjtési arányt meghaladó módon tudjuk a hasznos anyagokat vissza gyűjteni. A reményeink szerint így akár az 50%-ot is el tudjuk érni. A Sziget Zrt., immáron a Green Deal Circular Festivals európai egyezmény aláírójaként próbál a fesztiválon termelődő hulladék teljes spektrumában beavatkozásokat tenni a körforgásos átállás érdekében. Egyedi megoldásokat keressünk, hogy hogyan lehetne biztosítani, hogy sem lerakóra, sem égetésre ne kerüljenek a fesztiválon felhasznált nyersanyagok”
– mondta el Dominus Ákos, a Sziget fenntarthatóságért felelős menedzsere.
A Coca-Cola idén nemcsak hulladékgyűjtő akcióival vállal szerepet a Sziget fesztiválon, de a vállalat által szponzorált zenei programok esetében is figyelt a környezettudatosságra, így például a több fesztiválon is felállított COKE STUDIO™ részben újrahasznosított elemekből áll, valamint a fesztiválokon a legtöbb Coca-Cola terméket 100%-ban újrafeldolgozható palackban vagy aludobozban, valamint újrafelhasználható poharakban árusítják.
* A felmérést a GfK végezte egy 25 piacra kiterjedő nemzetközi kutatás részeként. A felmérés Magyarországon 2021 júliusában készült online és offline panelon, 3,378 háztartás bevonásával.
Kapcsolódó cikkeink
Közös európai fellépés eredményeként változtat zöld marketing üzenetein a Coca-Cola
A Svéd Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közös…
Tovább olvasom >1 milliárd eurót ruház be idén a Coca-Cola Brazíliában
2025-ben 7 milliárd brazil reált (kb. 1 milliárd eurót) –…
Tovább olvasom >AI-alapú automatát tesztel a Coca-Cola
A Coca-Cola az ausztráliai Sydney repülőterén mutatta be legújabb fejlesztését,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >