A CO-OP nyerte a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat
A gyártócégek szavazatai alapján a CO-OP Hungary Zrt. nyerte a második alkalommal kiírt Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, amelyet a szakma legnagyobb rendezvényén a tapolcai Business Days-en adott át Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára.
A Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade Magazin alapította. Az elismerést az a kereskedelmi társaság kapja, amely a Magyar Termék védjegyhasználók szavazatai alapján a legtöbbet tett a hazai termékek értékesítéséért, népszerűsítéséért. A gyártók értékelése szerint a CO-OP Hungary Zrt. került az első helyre, így Pekó László elnök vehette át a díjat, Ábel Tamás üvegművész alkotását. A második a tavalyi nyertes Spar Magyarország Kft. lett, a harmadik pedig az Auchan Retail Magyarország Kft.
Benedek Eszter, A Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Nagy István agrárminiszter fővédnökségével a díjat azért hozták létre, hogy elismerjék azoknak az üzletláncoknak a munkáját, amelyek aktívan segítik a magyar termékek piacra jutását. Egyben ösztönözni is szeretnék a kereskedelmi hálózatokat arra, hogy aktívabban támogassák a Magyar Termék védjegyes áruk értékesítését. Az értékelésre azokat kérték fel, akik a legjobban meg tudják ítélni, melyik üzletlánc segítette leginkább a védjegyes áruk eladását. A védjegyhasználók saját tapasztalataik alapján, ugyanakkor objektív kritériumokat pontozva mondtak véleményt a láncokról, az ő szavazataikat egészítette ki a szintén a képviselőikből álló szakmai zsűri.
A szavazás eredménye is azt mutatta, hogy van mit díjazni, a gyártók magas pontszámokat adtak, és szoros volt a verseny a kereskedelmi láncok között. A kiemelkedő aktivitásokat három különdíjjal is értékelte a szakmai zsűri. A legtöbb védjegyes saját márkás termékért a Penny Market Kft. kapott különdíjat, a Spar pedig az országos promócióban részt vett legsikeresebb üzletláncként részesült az elismerésben, míg a CBA Kereskedelmi Kft. a legjobb partnerként az egyedi Magyar Termék promócióban vállalt szerepéért.
A Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjról
A 170 védjegyhasználó minden, Magyar Termék védjegyes árut forgalmazó kereskedelmi hálózatra szavazhatott meghatározott kritériumok alapján, az ő szavazataikat egészítették ki a szintén védjegyhasználók képviselőiből álló szakmai zsűri voksai. A Magyar Termék Kereskedelmi Nívódíjat a legtöbb pontot elérő társaság kapta.
Az értékelésnél számított a Magyar Termék védjegyes termékek forgalma az adott üzletláncban, a védjegyes termékek megjelenésére nyújtott felületekkel, lehetőségekkel való elégedettség, a kereskedelmi cégnél a védjegyes termékekre megvalósított promóciók sikeressége, valamint az üzletlánc bemutatkozójának értékelése.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább erősödött a magyar termék védjegyek szerepe
Az élelmiszerek esetében a vásárlók 86,6 százaléka előnyben részesíti a…
Tovább olvasom >A Magyar Termék védjegy a cégeknek közösséget, a vevőknek megbízható minőséget ad
A kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködések képessé teszik a vállalkozásokat…
Tovább olvasom >Debrecenben indította el lokális beszállítói programját az Auchan
Debreceni áruházában indította el lokális beszállítói programját az Auchan Magyarország…
Tovább olvasom >További cikkeink
50 milliárdos veszteség után vezetőcsere és díjkorrekció a Mohunál
Tavaly 50 milliárd forintos veszteséggel zárt a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási…
Tovább olvasom >A Waberer’s és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg
A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre…
Tovább olvasom >Temu és Shein a célkeresztben: feketelistára kerülhetnek a kínai piacterek
A kínai online piacterek – köztük a Temu, a Shein…
Tovább olvasom >