A cégeknél már központi kérdés a fenntarthatóság és a digitalizáció
A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek működésük során – derül ki a K&H felméréséből. A legtöbben minél energiahatékonyabb és környezetbarátabb termék előállítását és szolgáltatás nyújtását szeretnék elérni. A kutatásból az is kiderült, hogy a sikeres vállalkozáshoz elengedhetetlen a webes jelenlét: 10-ből 9 cég megtalálható valamilyen formában online.
A magyarországi vállalkozók számára is fontosak a társadalmi és környezetvédelmi szempontok, derült ki a K&H felméréséből, amelyet az RTL Klub Cápák között című műsorába jelentkezők körében végzett. A most induló vagy még korai fejlődési szakaszban lévő cégek 95 százaléka ugyanis legalább egy szempontból igyekszik működését „zöldíteni”. A legjellemzőbb, hogy terméküket vagy szolgáltatásukat szeretnék energiahatékonyabbá és környezetbarátabbá tenni (58%). Emellett szintén sokan részesítik előnyben a helyi alapanyagokat, a válaszadók 35 százaléka igyekszik velük dolgozni.
„Amellett, hogy a vállalkozók is szeretnének hozzájárulni a Föld jövőjéhez, üzleti értelemben is megéri beépíteni a cég működésébe a fenntarthatósági szempontokat. A fogyasztók ugyanis szívesebben vásárolják az ilyen cégek termékeit, amiért akár magasabb árat is hajlandók fizetni. Természetesen ezzel a vállalkozások többsége már tisztában van, a hazai piacon is egyre szélesebb az öko, bio, környezettudatos termékek kínálata. Lényeges azonban, hogy ez a szemlélet a teljes életútra érvényes legyen, azaz ne csak a gyártás és a termelés legyen környezettudatos, hanem a csomagolás, a szállítás, és a használat is. Emellett ugyanolyan fontos, hogy mi történik a termékkel, miután kidobjuk, újra lehet-e hasznosítani”
– mondta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
A fenntarthatósághoz hasonlóan az utóbbi években a digitalizáció is szinte az összes cég életében jelentős szerephez jutott. Ezt jól mutatja, hogy a felmérés alapján a vállalkozások 86 százaléka elérhető online a vásárlók és partnerek számára, fel lehet velük venni a kapcsolatot az interneten keresztül. A pénzügyek digitális kezelése is élen jár, a cégek 83 százaléka intézi így azokat. Ez általában nem csak leegyszerűsíti a bankolást vagy a könyvelési feladatokat, hanem költségelőnnyel is jár. Ám a legtöbben nem állnak meg itt: a vállalkozások 80 százaléka vesz fel rendelést az interneten keresztül, 79 százalékuk pedig már belső ügyviteli folyamatait is digitalizálta. Feltehetően az otthoni munkavégzés széleskörű elterjedésének köszönhető, hogy 10 cégből 6 biztosít mobiltelefont, laptopot vagy internetelérést alkalmazottainak. A termelési, gyártási folyamatok automatizálása terén azonban van még hová fejlődni, ez eddig a cégek nagyjából felének (46%) sikerült.
„Az online jelenlét szinte minden vállalkozás esetében megkerülhetetlen, a K&H-nál mi is ebbe az irányba haladunk egyre bővülő digitális szolgáltatási palettánkkal. Az egyéni vállalkozók például interneten keresztül is nyithatnak nálunk számlát és azt látjuk, hogy egyre népszerűbb a mobilbankon keresztüli ügyintézés. Ám ha valaki digitális készségeit szeretné megerősíteni, és még hatékonyabb online jelenlétre vágyik, a K&H üzletetide! vállalkozásfejlesztési oldalunkon tovább képezheti magát. E-tananyagainkból többek között megtudhatja, hogyan indítson webáruházat, beleértve a biztonságos fizetési megoldásokat is megismerheti”
– tette hozzá Rammacher Zoltán.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: 1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések
Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt
Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >