A cégek többségénél megmarad a cafeteria-rendszer
A hazai vállalatok a megszorítások ellenére hisznek a cafeteria létjogosultságában, az idén mindössze 9 százalékuk nem kívánja fenntartani a béren kívüli juttatások rendszerét.
A Pécsi Tudományegyetem Menedzsment és HR Kutató Központja, valamint a Cafeteria Plaza közelmúltban végzett felmérést 156 magán- és állami vállalat, intézmény körében. A vizsgált vállalatok körében többnyire a 2009-es szinten maradnak a cafeteriára költhető éves keretösszegek, tízből egy cég ezen a területen spórolásra kényszerül, 35 százalékuk azonban forrásokat talál arra, hogy az értékkövetés okán bővítse a keretet.
A cégek többsége felismerte, hogy a magánszemély által felhasználható érték a megadóztatott elemek esetében is magasabb, mintha ugyanezt bérként kapnák meg a dolgozók, amellett, hogy a juttatásokkal saját költségeik is csökkennek. Ráadásul azoknál a szervezeteknél, amelyeknél évek óta juttatások egészítették ki a bérjövedelmet, megfigyelhető, hogy a cafeteria mára "járandósággá" vált a dolgozók szemében.
Eltörlése egyértelműen negatív hangulatot eredményezne, különösen az alacsony keresetűek körében – írja az Index.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkopott a Labubu-láz: zuhannak az árak a másodpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >