A CDP Brüsszelben harmadszor ismerte el a L’Oréalt
A L’Oréal ismét elismerésben részesült a klímaváltozás elleni küzdelem, a vízbiztonság és az erdők védelme érdekében folytatott kiemelkedő tevékenységéért Brüsszelben. A vállalatot harmadik egymást követő évben ismerte el a CDP „AAA” értékeléssel.
A Sharing Beauty With All programban fogalmazta meg fenntarthatósági céljait a L’Oréal. A program összefoglalja azokat a törekvéseket, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a társadalomra és a környezetre egyaránt. Ezen célok és elért eredmények elismerése a CDP „AAA” értékelése is.
2018-ban kiemelkedő eredményeket ért el a vállalat. 77%-kal csökkentette gyárai és elosztóközpontjai gázkibocsátását 2005 és 2018 között és 31 ipari telephelyét karbonsemlegessé tette. A gyárak vízfogyasztását tizenhárom év alatt 48%-kal tudta csökkenteni. Mostanra a vállalat már 3 „száraz gyárral” is büszkélkedhet.
A CDP-díjat Brüsszelben Barbara Lavernos, a L’Oréal technológiai és logisztikai igazgatója vette át, aki elmondta: „Nagyon büszkék vagyunk a L’Oréalnál, hogy immáron a harmadik évben is „AAA” értékelést kaptunk. Ez az elismerés 25 év előremutató fenntarthatósági törekvéseinek eredménye. Magas szintű kiválóságukkal és pontosságukkal az olyan szervezetek, mint a CDP, kihívások elé állítanak minket és arra ösztönöznek, hogy felgyorsítsuk kötelezettségvállalásainkat a gázkibocsátás, a vízfogyasztás és a hulladéktermelés csökkentése érdekében.”
A Sharing Beauty With All program négy területet foglal magába:
• Fenntartható innováció a termékek környezeti profiljának javításáért
• Fenntartható gyártás a környezeti lábnyom csökkentéséért az üzemekben és elosztóközpontokban
• Fenntartható életmód, lehetővé téve a fogyasztók számára, hogy fenntartható fogyasztói döntéseket hozhassanak
• Fenntartható fejlődés megosztása a munkavállalókkal, a beszállítókkal és a közösségekkel.
Kapcsolódó cikkeink
Klímatűrő alternatíva a szántóföldeken: a földimogyoró lehet az egyik nyertese az éghajlatváltozásnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a kormány kiemelten támogatja az öntözés fejlesztését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növeli részesedését a L’Oréal a svájci Galdermában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fordulópont előtt a Temu-modell: 2026-tól drágulhat az extrán olcsó online import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készüljünk az ünnepekre négylábú kedvencünkkel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
