A CBA hatodszor rendezi meg az ország legnagyobb házi borversenyét

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 28. 12:30

A CBA az idén hatodik alkalommal tartja meg az ország legnagyobb házi rendezésű borversenyét, a bírálóbizottságok vak kóstolással 767 mintából választják ki a legjobb borokat. A versenyt kedden és csütörtökön tartják az Alsónémediben található CBA Logisztikai Központban.

A CBA üzletlánc 2007-ben – a magyar élelmiszerpiacon elsőként – új ötlettel örvendeztette meg borbarát vásárlóit, elindította a Vinotéka programot, amelynek keretében kiváló minőségű borokat kínál a vásárlóknak több mint 200 üzletben – mondta Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Hozzátette: a program nem titkolt célja, hogy a kiváló minőséget előállítani képes hazai borászatok piacra jutását is nagymértékben elősegítse.

A kommunikációs szakember közlése szerint a Vinotéka program nagyon kedvelt a vásárlók körében, amit az is bizonyít, hogy a kezdeményezés beindítása óta a magyar üzletlánc borértékesítése többszörösére emelkedett.

A mostani borseregszemle is nagyon szigorú szabályok szerint, vak kóstolással zajlik, amely biztosítja, hogy a 8 bírálóbizottság kizárólag a beltartalom alapján pontozzon. A szakmai zsűri tagjai nem ismerik, hogy a bor melyik borászatból származik, és azt sem tudják, milyen évjáratú.

A CBA versenye Fodor Attila közlése szerint a legnagyobb hazai házi borversennyé lépett elő, az idén 767 borminta versenyez, tavaly 550 mintát hasonlítottak össze a bírálók.

A borverseny rangját mutatja, hogy az elmúlt évben Schmitt Pál a legjobb eredményekkel végzett tételekből választotta ki a “Magyarország elnökének bora” megtisztelő címet viselő borokat. A verseny eredményeinek értékelését követően az államfő az idén is választ a borok közül. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink