A budapesti piacok 24-ig minden nap nyitva lesznek
A budapesti piacok ünnepi kínálattal készülnek és december 18-tól minden nap nyitva lesznek december 24-ig, az utóbbi napon általában 12-13 óráig – közölte a Budapest Vásárcsarnokai Kft. hétfőn az MTI-vel.
Kiemelték, hogy a Nagycsarnokban, a Rákóczi téren, a Batthyány téren, a Fehérvári úton, a Bosnyák téren, a Kórház utcában, a Tétényi úti Üzletközpont piacán és üzleteiben a mindennapi étkezéshez szükséges hozzávalókon túl a karácsonyi menük minden alapanyaga megvásárolható, így egyebek mellett a pulyka egészben, pulykamell, pecsenye kacsa, kacsacomb, halak, (ponty, harcsa, keszeg) a sütéshez mák és dió. Öt különböző helyszínen pedig fenyővásárt is tartanak.
A vásárcsarnokokban jelentős a karácsonyi ételkínálata is: szinte valamennyi egységben karácsonyi készételekkel várják a vásárlókat a vendéglátósok, halászlétől a sült kacsacombon át a rántott halig, de széles a választék a szaloncukrokból is – tették hozzá.
Arra is kitértek, hogy a Nagycsarnokban már tart a kiemelt karácsonyi vásár.
A Budapest Vásárcsarnokaihoz tartozó piacok december 25-én és 26-án zárva lesznek, a két ünnep között hétköznapi nyitvatartás lesz érvényben, december 30-án és december 31-én pedig a hétvégi rend szerint tartanak nyitva. Így szilveszterkor is lehet vásárolni a menühöz szükséges alapanyagokat: malachúst, kocsonyahúst vagy virslit.
Kapcsolódó cikkeink
Már most készülnek a kereskedők a karácsonyi rohamra
Bár a karácsony még messze van, a kereskedők már június…
Tovább olvasom >Így készülnek a nagy üzletláncok a balatoni szezonra
Ahogy a nyár beköszönt, jelentős változásokat hoz a magyarországi boltok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >