A borvilág büszkeségei
Az Év Bortermelője Magyarországon 2022 díjat Figula Mihály (Balatonfüred–Csopaki borvidék) vehette át a Magyar Bor Akadémia által szervezett áprilisi gálaebéden. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

Figula Mihály (balról) a díjat Koch Csaba MBA-elnöktől vette át
Ez a cikk a Trade magazin 2023.5. számában olvasható
A borász a méltatásokat megköszönve így fogalmazott: „országunkban csodálatos, fantasztikus borvidékek vannak, de még mindig csak a felszínt kapargatjuk, hiszen harminc év alatt jutottunk el odáig, hogy van néhány olyan borunk, amelyek összekóstolhatók a világ legjobb boraival. Mivel kevés a bor, nekünk nagyon magas minőségben kell gondolkodnunk, hiszen tömegtermelésről nem álmodhatunk, unikális, helyi borokról viszont igen, és ennek szellemében kelünk fel nap mint nap”.
Figula Mihálynak már az édesapja is a cím birtokosa volt, 2000-ben nyerte el azt.
Nem sokkal korábban döntött a Magyar Sommelier Szövetség – már kilencedik alkalommal – a Par Excellence díj odaítéléséről, amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra legjobbjait.
Az elnökségi tagok aszerint értékeltek, hogy a maguk területén kiválóan teljesítő szakemberek, vállalkozások mennyire eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, az italfogyasztás színvonalának javításához. Kategóriánként a legjobbnak választottak a következők lettek:
Termelő – Szepsy István, Kereskedő – Winehub, Vendéglátó – Kistücsök Food & Room (Balatonszemes), Szakíró – Dlusztus Imre, Oktató – Ember Sándor
Idén első ízben kerül sor a Dr. Kosárka-emlékdíj kiadására – ezt az a borász érdemli ki, aki a legtöbbet tette a magyar bor külföldi sikereiért. Az elismerést idén Áts Károly kapta, a Tokaji borvidékről. //
Kapcsolódó cikkeink
„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Liptai Zsolt lett az év bortermelője
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közülük választják ki az idei Év Bortermelőjét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >