A Borsodi Sörgyár ismét a régióra figyel
A Borsodi Sörgyár Zrt. a „Sörfőző a szomszédom” társadalmi párbeszéd program keretében öt alapítvány munkáját támogatja, összesen 1,7 millió forint összegű adományával. A vállalat évek óta segíti a Bőcs környékén élők és dolgozók mindennapjait.
Ennek megfelelően támogatja a négy környező település alapítványát: a Sporttal a Bőcsi Gyermekekért Alapítványt, a Hernádnémeti Általános Iskoláért Alapítványt, a Berzék Községért Közalapítványt és a Tiszaluci Gyermekekért Alapítványt, valamint a Sályi Mozgásfogyatékos Gyermekekért alapítványt.
Az adományokat az alapítványok elsősorban eszközfejlesztésre és – beszerzésre, gyerekprogramok szervezésére, kulturális rendezvényekre, pályázati önerő biztosítására, illetve a település szépítésére fordítják majd.
A Borsodi Sörgyár Zrt. még 2008-ban indította útjára a „Sörfőző a szomszédom” társadalmi párbeszéd programját, amelynek legfontosabb célja, hogy a környező településekkel szorosabb kapcsolatot ápoljon. Több területen elindult már a kölcsönös előnyök elveire alapozott együttműködés, így például Bőcs településsel közös események szervezése, a környezetvédelmi világnap vagy éppen a kihívás napja alkalmából.
A támogatásra kiválasztott alapítványokról az idén a környező települések önkormányzataival, illetve a helyi sajtó képviselőjével folyt egyeztetés, ennek alapján születtek meg a döntések.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >