A Borsodi a Mezőkövesd-Zsóry FC szponzora
A Borsodi és az NB1-be frissen felkerült Mezőkövesd-Zsóry FC szponzori megállapodást kötött, amelyet szombaton este, a Győr elleni futballmérkőzést megelőzően jelentett be a sörgyár és a klub vezetősége. Petr Kovarik, a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatója és Tállai András, a Mezőkövesd-Zsóry FC elnöke indították a mérkőzést egy rendhagyó kezdőrúgással, amely a csapat és a Borsodi márka közötti együttműködés elindulását szimbolizálta. A Borsodi kiemelt regionális szerepvállalása és labdarúgáshoz való kötődése, valamit a klub dinamikus fejlődése és sikerei előre vetítik a sikeres partnerkapcsolatot.
A Borsodi nagy hangsúlyt fektet a régiós, és helyi szerepvállalásra, és e mellett a márka életében kiemelt figyelmet kap a magyar labdarúgás iránti elkötelezettség. Ezzel az együttműködéssel a csapat és a Borsodi márka egy közös platformon határozzák meg azokat a célokat, amelyekért mostantól kezdve együtt kívánnak küzdeni a pályán és a pályán kívül egyaránt. „Az ország keleti régiója mindig fontos szerepet töltött be vállalatunk életében, hiszen itt töltöttük az elmúlt 40 évet, innen erednek a Borsodi márka gyökerei. Stratégiánk fontos része, hogy leghűségesebb fogyasztóink érezzék azt az állandó jelenlétet, amelyet a Borsodi immár négy évtizede biztosít számukra ebben a régióban. Ezért is ragadjuk meg a lehetőséget a közös együttműködésre a régió fociéletének egyik kiemelkedő szereplőjével, a Mezőkövesd-Zsóry FC -vel” – nyilatkozta Balássy Árpád, a Borsodi Sörgyár marketing menedzsere a meccs előtt.
A Borsodi a Mezőkövesd-Zsóry FC mez-szponzoraként jelenik meg a jövőben. A játékosok komoly eredményt értek el azzal, hogy a csapat az első osztályban játszhat, de a szurkolók is elkötelezetten és lelkesen támogatták kedvenceiket a sikerek felé vezető úton. Borsod-Abaúj-Zemplén megye rangos csapataként, a Mezőkövesd-Zsóry FC immár a Borsodi támogatását élvezve folytathatja a játékot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >