A borászoknak jót, a gabonatermelőknek rosszat hozott a hőség Németországban
Idén a szüret a szokásosnál közel egy hónappal korábban kezdődött Németországban – írja a portfolio.hu. Ilyen korán még soha nem kezdték el betakarítani a termést, amihez elsősorban az járult hozzá, hogy az idei volt a második legmelegebb nyár, mióta feljegyzik az időjárási adatokat. De nem csak az változott a szőlőtermesztésben, hogy korábbra tolódott a szüret, a hosszú és meleg nyár miatt a szőlő cukortartalma is magasabb, a szárazság pedig távol tartotta a kártevők egy részét is, ráadásul az idei termés az elmúlt évtizedben az egyik legnagyobb volumenű lehet, a Német Statisztikai Hivatal 9,75 millió hektolitert jelez előre, ami 30 százalékkal több, mint tavaly.
A szokatlanul meleg időjárás azonban hátrányokkal is jár, ugyanis egyes német borok karakterisztikája is megváltozhat, az idei rizling alkoholtartalma a szőlő magas cukortartalma miatt a szokásos 11 százalék helyett 13 százalék körül lehet, a német fehér borok egyre inkább mediterrán jellegűek lehetnek. Egy Bloombergnek nyilatkozó német borász szerint a mostaninál 300 kilométerrel északabbra lehetne olyan borokat készíteni, mint amilyeneket 40-50 éve készítettek.
A legnagyobb változás azonban a vörösboroknál lehet, miközben az olyan kiváló minőségű pinot noirt, amelyiknek palackját legalább 100 euróért el lehet adni, egy évtizedben csak 3-4 alkalommal lehetett elkészíteni Németországban, a megváltozott éghajlat miatt most már gyakorlatilag minden évben elkészíthető.
Az éghajlatváltozás azonban nem csak pozitív hatásokkal jár, az időjárás összességében egyre kevésbé kiszámítható, és egyre szélsőségesebb lesz, emiatt a német borászok is arra kényszerülnek, hogy fedezzék magukat a kockázatokkal szemben, például úgy, hogy egyre többféle fajtát telepítenek.
A meleg és száraz időjárásnak azonban nyilvánvalóan vesztesei is vannak, Németország, amely a második legnagyobb gabonatermesztő Európában, idén újra nettó gabonaimportőr lett, erre közel három évtizede nem volt példa, a kormány az aszály okozta károk miatt közel 340 millió euróval segíti a gazdákat. De nem csak a mezőgazdaságban, hanem más területeken is károkat okoz a száraz és meleg időjárás, a folyók alacsony vízszintje nehezíti a folyami szállítást, és az elektromos áram előállítását is. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >